Gyermeknap 2014-06-14

2014. június 3. Gyermeknap a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában.

Ezt a szép napot 13. alkalommal szerveztem meg az iskolánkban.

Hogyan is kezdem el ezt a munkát? Előveszem az osztálynaplókat, kiírom sok-sok szülőnek a nevét és telefonszámát. Aztán mi történik? Felhívom őket. Megkérdezem tőlük, hogy eljönnének-e segíteni a gyermeknapra. Sorra kapom az „igen”  válaszokat.  Az én szívem nagyon boldog és büszke ilyenkor, hogy ilyen „szüleink” vannak.  Aztán elmondom, hogy milyen feladatok is lennének. Feladat az van bőven.

500 palacsinta sütése, megszámlálhatatlan kürtöskalács dagasztása. Ezeknek a sütéséhez is elengedhetetlen a szülői segítség. Ehhez még mi nagyszülői segítséget is kaptunk.

A gyerekek sültszalonnát is ehetnek. A tűz megrakását, életben tartását, a szalonna hagyma felvágását az egyik anyuka és nagymama vállalta, de hogyan? Úgy, hogy az anyuka az éjszakai műszak után jött nekünk segíteni. Egészen 4 óráig.

Kaphatnak üdítőt is a gyermekek. Egy anyuka el is vállalta 11óráig, mert utána mennie kell dolgozni. Aztán 9 óra körül megkérdezte tőlem: Szeretnéd, ha kivennék szabadságot és mégis itt maradnék végig? Akkor is nagyon nagy boldogság öntötte el a szívemet.

Megvalósítottuk a relax szobát, ahol nyugalmas perceket a gyerekeknek egy anyuka biztosította.

Volt egész nap trambulin, ahol szintén egy anyuka felügyelt délután 4 óráig két tanító nénivel együtt.

Két anyuka vállalta, hogy körmöt lakkozik és arcot fest.

Az egyik apuka felajánlotta, hogy megnézhetjük a gyönyörű motorját.  Egy barátjának a motorját is kiállították.  Azt is kitalálta, hogy kerékpáros ügyességi verseny nyerteseit viszi ezzel a motorral.

A kerékpáros ügyességi feladatok lebonyolításában a rendőröknek is nagyon örültek a gyerekek.

Egy másik apuka a tűzoltóságon dolgozik. Ő elhozott nekünk egy tűzoltó autót, s a munkatársaival együtt különböző tűzoltási feladatokkal színesítették a gyerekek programjait.

Kutyás bemutatót is láthattak a gyerekek, amit szintén egy apukának köszönhetünk.

A kötéltechnikai pálya felépítését, a barlangászatról tartott nagyszerű előadást is egy apukának szeretnénk megköszönni.

Egy apuka katonai kiképzést tartott a gyerekeknek.

Kézműves foglalkozáson varrhattak a gyerekek, amit két nagymama vállalt el.

A tornateremben óriáslabdákon ugrálhattak, nyújthattak, játszhattak a gyerekek. Ebben is kaptunk szülői támogatást.

Sárkányeregetésre is készült iskolánk tiszteletbeli kollégája, de a szél éppen lustálkodott.

Szeretnénk annak a két anyukának is a segítségét megköszönni, akik a szendvicsek elkészítésében, a kávé megfőzésében, a vendéglátásban serénykedtek.

Folytatnám még a sort. Két volt tanítványunk is eljött erre napra. Ezért volt lehetőség bokszolásra és” Az ének iskolájába” is elmehettek a gyerekek.

Én a szívem szerint kiírnék egy pályázatot. Az arról szólna, hogy ebben az országban melyik az, az iskola, ahol a szülők a legtöbbet tesznek a saját iskolájukért.

Szerintem ezt a mi iskolánk nyerné. A bizonyíték éppen itt olvasható.

Nekünk, tanároknak is maradt azért egy kis tennivaló. A gyerekek fejhettek rejtvényt, volt szorzótábla bajnokság.  Képkirakózhattak, ötödölőzhettek.

Élvezhették a focit, a pingpongot, a számháborút, a peonzát, az idővonalat, a hangtálakat.

A gyerekek a különböző helyszíneken aláírásokat gyűjthettek, s aki legalább tíz aláírást gyűjtött, sok szép ajándék közül választhatott.

Nagyon örültünk a megnyitón a néptáncosok, a mazsorettesek, az 5. osztályos lányok táncának és a két negyedikes kislánynak a versének.

A gyermeknapon megnyitottunk egy kiállítást is a vadvirágokról készített fotókból.  A megnyitót köszönjük egy negyedikes kislánynak.

Reméljük, a gyerekek jól szórakoztak. A szülők, a volt tanítványok és mi tanárok is igyekeztünk mindent megtenni.

szerző: Kazinczy F. tagiskola



Impresszum
Te vagy a(z) 4278335 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.283 másodperc