Dátum: július 8. /hétfő/
Téma:  Hazatérés
Hangulat: Boldog


Apa végre itthon van! Blanka nem is akarta elengedni. Szóval. Elölről.

Tegnap reggel 8-kor már ébren voltam, ami szokatlan (haha, volt kitől örökölnöm azt a képességet, hogy délig is elalszom :) :$ ). Tény, nem magamtól, de fent voltam. A mobilom egyfolytában csörgött, megállás nélkül. A képernyőre pillantottam és Ádám neve villogott. Felvettem. Egyből faggatni kezdett, hogy Blanka miért nem vette fel?! Elmondtam neki, hogy altatót kapott, biztos alszik még. Ekkor megnyugodott, majd hadarni kezdett: most volt vizsgálat, minden rendben van, holnap hazaengedik aput. Ma pedig bemehetünk hozzá. Mikor leraktam a telefont, nem tudtam már visszaaludni, így lebotorkáltam a konyhába. Roxi már ébren volt és a reggelit csinálta.

-Szia -köszöntem rá, majd ugrott egyet ijedtében.
-Ne csináld ezt még egyszer, hallod! -mondta mosolyogva.
-Bocs, azt hittem hallottál. Na mindegy. Mit csinálsz?
-A reggelit. Tojásrántotta kenyérrel és tejjel.
-Jól hangzik. - mosolyodtam el - Megyek, felöltözöm.

Beértem a szobámba, de nagy dilemmám volt. Annyira siettem amikor jöttünk, hogy csak pizsamát és fehérneműt hoztam. A francba, most mit csináljak? Blant nem akartam még felkelteni, Roxi is csak két ruhát hozott. Most mi legyen? Hirtelen felkeltem az ágyamról, átmentem a szemben lévő szobába. Kinyitottam a földön heverő bőröndöt, kivettem belőle egy halásznadrágot, egy atlétát meg egy törölközőt. Visszamentem a szobámba, azzal a céllal, hogy letusolok. Csak volt egy baj. Nem értettem ezt a bonyolult zuhanyzót. Így ez a tervem is romba dőlt. Még szerencse, hogy volt nálam tiszta fehérnemű, azt tudtam felvenni. Felöltöztem, hajamat kiengedve hagytam. Kicsit még álmosan mentem vissza a konyhába, hogy segítsek Roxinak, de amikor meglátott, elnevette magát. Igazán nem értem, most mi baja?? Nem is csináltam semmit. Áh...

-Ez...Ez... Ez nagyon jó! - röhögte el a mondatot. - A bátyád ruhájában?? Oh Istenem, ez fergeteges. Hé, nem nagyok egy kicsit rád?? - fuldoklott a nevetéstől. Na jó, tényleg nem volt jobb ötletem, mint felvenni Ádám ruháit, de szerintem cool. Roxi szerint inkább édes, mintsem cool. Ajj...Nem baj. Nekem jó. Ja, erre mondanám, hogy őrült vagyok. - Ebbe akarsz jönni?
-Igen! - közöltem, mert nem értettem, mi vele a baj. Én egyáltalán nem nevettem, mert ez nem volt vicces.
-Na jó, velem ugyan nem jössz így. Nyomás átöltözni.
-Nem! Nem öltözöm át. Nekem így jó, így megyek. Ne mondja meg nekem senki, hogyan öltözködjek, megoldom magam is. Kössz. - oké, lehet, hogy bunkó voltam, de felidegesített. Mondjuk, már megszokta a hirtelen kitöréseimet, de látszott rajta, hogy nem esett neki jól. Na de nem érdekel!!! Nemár, hogy megszabja mit vegyek fel. Nem érdekelt, mit gondol. Aztán meginogtam. A szemét lesütötte, és a mosoly is eltűnt az arcáról.

-Bocs. -nyögtem ki nehezen - Nem úgy értettem.
-Nem. Nincs semmi baj. Megértem. Én bocs, hogy beleszóltam. A te döntésed. Megértem. - mondta, mire egy szemét dögnek éreztem magam. Igaza volt. Nem mehetek ebben a kórházba. De nincs más választásom. Roxi hangulata ettől a perctől kezdve nyomott volt, egész álló nap.

Miután Blanka felkelt, elkészült, bementünk apuhoz. Kifejezetten jó állapotban volt. Pár órát voltunk bent, majd 4-kor indultunk haza. Ádám is jött. Ja, igen. A ruhám. Furán méregetett, hogy most én normális vagyok-e vagy sem?! Végül megvonta a vállát, elmosolyodott és közölte, hogy cuki  vagyok. Hát, fel lehet így is fogni. :)

Ma reggel mikor felkeltem (oké, az a reggel délelőtt 10 volt, de mindegy... ) lementem a konyhába, ahol csak a 2 "nővérem" állt.
-Jó reggelt. Ádám? -kérdeztem, mert ez mégis fura volt.
-Már akinek ez reggel. - mosolygott rám Roxi. Ezek szerint nem haragszik a tegnapi kirohanásomért. Akkor jó. :) - Ádám pedig elment aputokért.
-Jaa. Értem. Ez jó. - motyogtam még kómásan.
Délután kettőig aztán az életem is meguntam. Addig nyomkodtam a TV-t valami elfogadható műsorért, míg az óra kettőt mutatott és egy autó gurult be az udvarra.
Igen, ezek csak Ők lehetnek! Felpattantam a fotelból és kirohantam az udvarra. Blanka is így tett, majd mikor meglátta aput, szó szerint a nyakába ugrott. Ádámmal félreálltunk és mosolyogva néztük Őket, míg apa el nem kezdte kérlelni Blant, hogy engedje már el. Ja, Ő nem nagyon akarta. Ezen kívül, semmi az ég egy adta világon nem történt. :/