Dátum: szeptember 1. /vasárnap/
Téma: Gólyatábor
Hangulat: Tisztára "Vááá."




Jézusom! A gólyatábor. Hát ez érdekes volt. + A bátyám egy lökött. De kedves a figyelmessége, hogy szükségem van "rá". Na mindegy.

A gólyatábor előtti éjjel nem mondanám, hogy hű de sokat aludtam. Kellemes éjszakám volt, sok forgolódással, rémisztő gondolatokkal. Erre apa is gondolt, úgyhogy reggel mikor a nappaliban talált, nem igazán lepődött meg. 8-kor aztán kiléptem az utcára és ledöbbentem. Nem hiszem el, hogy itt van!
-Kristóf -kiáltottam boldogan és a nyakába ugrottam. -Te mit keresel itt?
-Ádám kért meg, mielőtt elutazott, hogy kísérjelek el a gólyatáborba és majd az első napodon is -mondta lazán. Jaj, de imádom a bátyám ♥. Ja, és a pót bátyám is.
-Egész nyáron nem láttalak, nem is hallottam felőled. Merre jártál? -mosolyogtam, miközben leszálltam róla.
-Erre is-arra is. Mindig máshol. Voltam New Yorkban,Párizsban és Brazíliában is. -mondta, mintha ez az egész természetes lenne. A suli felé gyalogolva aztán részletesen beszámolt mindenről. Merre járt, kikkel volt, mennyire volt jó hangulat, miket látott, stb. -De nem felejtettem el a húgimat sem. -mondta huncut vigyorral az arcán. Igen. A húgi lennék én. Krisz pedig olyan nekem, mint a bátyám. Mindig mellettem állt, mint Ádi. És mivel Krisz itt van Magyarországon, Ádi pedig Angliában, azt hiszem a pótbátyámhoz kell forduljak, ha valakit le kell ütni. Na jó, ez csak poén, eddig hál' Isten még senkit nem kellett. -Ez a Tied -adta át a csomagot, amit rögtön meg is néztem.
-Hűű -hirtelen ennyit tudtam kinyögni. A csomagban I♥New York-os póló, egy Lakers-ös toll, kinyomtatott képek a Copacabana-ról, egy mini Eiffel-torony, egy póló amin az Eiffel-torony volt Paris felirattal és egy könyv franciául. Júúúj de szupi ajándékok. -Köszönöm! Ezek csodásak!! -ugrottam újra a nyakába és szorosan megöleltem.
-Természetes. Na, és félsz a mai naptól?
-Nem. Egyáltalán nem. Csak izgulok, hogy ki milyen lesz meg ilyenek. De egyébként nem érdekel.
-Aha... -mondta, mint aki egy szavamat sem hiszi.
-Nem. Komolyan beszélek. Ha első nap megutálnak, így jártam. A magam ura vagyok, nem érdekel a véleményük.
-Jó persze. Elhiszem. De azért viselkedj Te is normálisan! Ezt most ígérd meg! Mert nem szeretnék senkivel konfliktust, főleg ha kiderül, Te kezdted az egészet.
-Megígérem. És ezt a témát, kérlek hagyjuk. Nem volt kellemes az a nap. Nem szeretek róla beszélni -sóhajtottam kicsit kínosan.
-Rendben, nem mondok semmi, de megérkeztünk. Bekísérjelek?
-Nem kell. Köszönöm. Krisz -szóltam halkan, mire Ő kíváncsian nézett -Eljönnél elém holnap?
-Persze. Butaságot ne kérdezz. -mondta és magához húzva adott egy puszit a homlokomra. Említettem, hogy szeretem a "bátyámat" ?! :)

A nagy ajtón belépve, hirtelen elfogott a rémület, amire nem is számítottam. Erős vagy, nem inogsz meg. Ez is csak egy nap, egy suli. -motyogtam magam előtt, míg beértem a portára. Egy 40 év körüli férfi kérdezte meg, hogy mit szeretnék, hol várakozik az osztályom.
Felbaktattam a lépcsőn és a folyosó felé vettem az irányt. 17-es terem, 17-es terem -néztem végig a feliratokat. Így utólag eléggé felesleges. 2 ajtó volt nyitva, egymással szemben. Az egyikből alig hallottam valami kis beszédfoszlányokat, a másik teremből pedig hangos kiabálás és röhögés szűrődött ki. Automatikusan a halkabbik teremhez léptem, de az ajtón nagy betűkkel egy 18-as szám volt. Alatta az osztálynévsor. Nem, nem voltam rajta. Sóhajtva megfordultam és elindultam. Igen, ez a 17-es terem. A nevem is ott van. 19-en voltunk összesen, abból 7  lány és 12  fiú. Jézusom. Beléptem a terembe, ahol mindössze 6-an voltak. 6 diák ekkora hangzavarral? Jaj. Mi lesz, ha mind a 19-en itt leszünk? Elbambultam. Egy 35 év körüli férfi állt meg mosolyogva előttem.

-Szia. Ez a 9/a. Karcag Ferenc vagyok, az osztályfőnök -mosolygott még mindig, és azt hiszem nem zavarta a hangzavar.
-Jó napot. Antalfy Daniella Alexa -mutatkoztam be. - Hova kerültem?! -motyogtam, hogy csak én halljam, de ez nem jött be. Az ofő is és a mögöttem épp belépő 3 lány is hallotta. A gond annyi volt, hogy amíg az ofő mosolyogva bólogatott, a 3 lány gúnyosan röhögött, majd belépve az ajtón szinte nekem jöttek. Az egyik lány (a fő "gonosz") lesajnálóan nézett rám. Barna haja szépen illet arcához, magassarkúban tipegett be, egy térd fölé érő szoknya és egy top volt rajta. Aú. Úgy gondolom nem vagyok csúnya, de ezek mintha egy tinimagazin címlapjáról léptek volna ki. Mind a 3 ugyan úgy nézett ki, csak hajszínben tértek el. Az egyik "csatlós" fekete, a másik pedig full szőke. Hu. Hogy mi lesz még itt. Így már 10-en voltunk bent a teremben. Mindenki beszélgetett mindenkivel, én pedig leültem egy ablak melletti padba, ahol pont kiláttam az udvarra.Reggel fel se tűnt, mennyire szép idő van. Vajon a madarak is ennek örülnek? Bambultam, de egy (eddig hátul beszélgető) fiú és lány zökkentett ki. A fiú magas, kifejezetten helyes volt, arcába hullottak sötétbarna hajtincsei, világosbarna szeme pedig tágra nyílt. Elmosolyodott. A kezét nyújtotta:

-Szia. Nagy Bence, de mindenki Ben-nek hív -mosolygott én meg zavartan kezet fogtam vele. Hát ez fura.
-Én meg Epresy Bella. -mondta a lány és Ő is a kezét nyújtotta.
-Ö...Sziasztok. Antalfy Daniella Alexa. Röviden Dana,Lexi,Lex.
-Hé, Ben! -kiáltott rá a srácra egy másik fiú. Hamar odalépett Bencéhez, így szemügyre tudtam venni. Ő is magas volt, mégis ellentéte Bencének. Haja világosbarna volt, tincsei neki is az arcába lógtak. Szemei sötétbarnán világítottak, mosolya pedig elképesztő volt. Bencéhez beszélt, aztán Bellának is odaköszönt (erős gyanúm volt, hogy ismerik egymást) végül rám pillantott. Fejét kicsit oldalra billentette és kaján vigyorral szólt:
-Tihanyi Patrik. Igazán örülök Cica! -mondta, majd kacsintott.Várjunk csak! Azt mondta, cica?! Mi van? Ennek hangot is adtam: 
-Antalfy Daniella Alexa. Vagyis Dana, Lexi vagy Lex és NEM cica. Oké? Kössz. -mondtam Neki nem valami kedvesen.
-Jól van, jól van. Felfogtam. –röhögött, majd levágta magát mellém. Komolyan?? Most mellettem fog ülni? Váá. Ez a tapló. Jaj. Na mindegy. Hamar megérkezett mindenki, a teremben 19 ember beszélgetett. Nekem is akadt beszélgető társam, mert se Ben, se Bella, se Patrik nem hagyott, hogy nyugodtan hallgathassak zenét.
-Gyerekek! Egy kis figyelmet szeretnék. Legyetek szívesek hagyjátok abba, amit most csináltok és egy picit figyeljetek rám. –kérlelt az ofő, és nagyjából elhelyezkedtünk. Bella mögém (mellé egy fiú), Patrik ugye mellettem foglalt helyet, Ben pedig elém ült le. Mellette senki. -Köszönöm. Szeretném, ha most mindenki egyesével kifáradna a táblához és bemutatkozna. Ebben a sorban kezdjük -bökött az ajtó felőli padsorra. Na jó, enyhén unalmas alakok vannak az osztályban. Szinte végig untam a beszámolókat. Kivéve 6-ot (oké, 5-öt, a hatodik az enyém volt ). Megismertem Vivient, a "királynőt". El se kell mondanom, az osztályban 3 fiún kívül, mindegyik úgy csorgatta a nyálát, hogy remélni tudtam, elsüllyedni nem fogok benne. Aztán jött Bence, aki elmondta, imád gitározni, szeret videó-játékozni, focizni és kosarazni. Hű. Bencét Patrik váltotta, aki elmondta, hogy nem könnyen lehet kihozni a sodrából, de volt, akinek már ma sikerült. Aucs. Ugye nem rám értette?! Egyébként Ő dobol és inkább focis. Róla ennyit tudtam meg. Ja meg azt, hogy Ben legjobb barátja már ovi óta és hogy elég rámenős. Ezt megtapasztaltam a 2 napban. De ezt majd később. Bemutatkoztam én is, nem sok mindent mondtam el magamról, ha valaki akar, úgyis megkérdez és megismer. Jött Bella (becenevén Bell) aki már 3 éve táncol és szeret olvasni is. Hát Ő se volt bő szavú. Végül jött az utolsó beszámoló, ami említésre méltó. Az a srác ment ki, aki Bella mellett ült. Szemüveges, magas (elég helyes), zöldes-barna szemmel és barna rövid, kusza hajjal. A beszédéből kiderült, elég intelligens, nagyon precízen használta a szavakat. Nem sokat árult el magáról, de az is lényegre törő volt. Igazából lerendezte pár mondattal:

-Sziasztok. Veller Áron vagyok. Légyszi, ha lehet, akkor Bencén, Patrikon, Bellán és Daniellán kívül hagyjatok békén. Kössz. -oh. Hát, hatásos volt, érdekes belépő. Áron leült, és a telefonján írt egy üzenetet.
-Köszönöm. Mehettek, beszélgessetek. -szólt az ofő.
-Patrik, büfé? -kérdezte Bence. Patrik bólintott, felállt, végül rám nézett: -Neked hozhatok valamit, szépség?? -kérdezte orbitális mosolyt húzva az arcára. Lesütött szemmel megráztam a fejem, mire megvonta a vállát és kimentek.
-Enyhén pofátlan a srác -szólt hirtelen Áron, egy kicsit felnézve a telefonjából.
-Miért? -kérdeztem visszafojtott mosollyal.
-Ne érts félre, bírom Patrikot, de ez már sok. Mindig ilyen volt, na de már első nap ráhajtani valakire?? Ez még tőle is gyors... –mondta, majd kérdőn nézett rám, mert megakadtam.
-Te ismered Őket??
-Igen. Akárcsak Bellát. -óvatos mosolyra húzta a száját, végül betette a fülébe a fülhallgatót.

Patrik és Ben visszaértek a büféből. Bence egy kólát és egy TWIX-et tartott felém. Csodálkozva elvettem és megköszöntem, majd leült a helyére. Az ebéd (valami csirkés cucc, nem tudtam megállapítani) után nyugis volt minden. Túl nyugis. Este átmentünk a tornaterembe, ahol szivacsok voltak kirakva. Puha szivacsok, amiken aludni lehet. Elég hamar lefeküdt mindenki. Én is így tettem. Aztán motoszkálásra lettem figyelmes, és a szivacsom vége besüppedt. Egy kéz jelent meg az arcomnál, majd hamar az arcát is látni lehetett. Ez befeküdt mellém! Ezt nem hiszem el. Lehet ennél arrogánsabb? Nem, nem hinném.
-Mégis mit keresel itt? -kérdeztem a szemébe nézve, elég durva hangsúllyal.
-Gólyatáborban vagyok és aludni akarok -felelte.
-Igen, ezt értem. De arra gondoltam, miért pont az én matracomon?? Mi lenne, ha visszamennél a sajátodra? -csattantam fel mérgesen.
-Áh, nem. Jó itt nekem! -Szemtelenkedik velem! Ez több a soknál. -Jó lesz Veled is! -röhögött fel halkan.
Hitetlenül néztem rá, majd tőlem szokatlanul (egy ilyen helyzetben) óvatosan elmosolyodtam. Valahol eléggé imponáló volt, hogy alig ismer, de meg akar, és mellém fekszik. Bár szerintem ez sok 15 évesen. Na mindegy.
-Patrik-kezdtem.
-Hm? -nézett rám kíváncsian.
-Te miért is vagy itt velem, és miért nem a saját matracodon?!
-Hát. Öhm. Nem tom' -vonta meg a vállát -Fura vagy. Jó értelemben. Más, mint a többi csaj.
Összehúzott szemekkel néztem rá, mire elmagyarázta. Fura vagyok, mert nem nagyon nyitok feléjük, keveset beszélek és ezek (meg még az a sok minden amit felsorolt) állítása szerint "izgatóak". Ööö... Hát jó. :D Egy ideig beszélgettünk (na, kérésére megnyíltam, sok mindent elmondtam, pedig nem is ismerem. Jaj.),aztán felültem és az órámra pillantottam.
-Hajnali 3/4 3 van! -mondtam mosolyogva.
-És, az baj?
-Nem. Engem nem zavar, csak mi van, ha valaki felkel és meglát minket? Elkezdenének kombinálni.
-Na és? Tegyék, ha ettől lesznek boldogok. Ha keverhetik a szart...-vonta meg a vállát. Visszafeküdtem mellé. Egymás felé fordulva beszélgettünk Valamikor felült és kinézett az ablakon. A nap lassan felkelt, már nagyon hajnal volt.
-Van kedved kiülni megnézni a napfelkeltét? -kérdezte. Elkerekedett a szemem.
-Te ilyen romantikus alkat vagy ,aki napfelkeltét néz?
-Perszee -vágta rá nevetve, majd megfogta a karom és minden tiltakozásom ellenére kiráncigált. Út közben 2 takarót is felkapott, ami nem is ártott, mert az ajtón kilépve elég hűs volt. Vagy csak a fáradtság. Leültünk 2 székre és folytattuk a beszélgetést. Hűű, hogy a napfelkelte milyen gyönyörű volt az iskola udvarából! Nézni akarom méég! 
-Ez csodálatos volt -ábrándoztam.
-Az -biccentett.-Gyere menjünk be, mert megfázol. -jelentette ki.
-De én még nem akarok! -hisztiztem. -Itt akarok maradni. Itt. Veled. -suttogtam és saját magam is megleptem. Ilyet mondtam?! Váá, ezt nem hiszem el. Hova süllyedtem?! Félrebillentett fejjel meredt rám. Óvatos mosolyra húzta a száját, majd felrángatott a földről. Abban a percben, szemtől-szemben, ahogy álltunk, azt hittem megcsókol. A szívem kalapált, mint az őrült. Azt írják a könyvekben, hogy liftező érzést érzünk a gyomrunkban, ha szerelmesek vagyunk. Vagy kis pillangók csapkodását. Na, ez nem volt meg. Mindeg. Szóval azt hittem, hogy megcsókol, de nem! Mosolyogva megölelt, összeborzolta a hajam és lágyan egy puszit nyomott az arcomra. Lefagytam. Patrik megragadta a karom, és behúzott a suliba. Ahogy beléptünk a tornaterembe, láttuk, hogy Ben és Áron ülnek egy szivacson és beszélgettek. Már messziről észrevettek minket és fürkészve néztek, míg oda nem értünk.


-Ismerem ezt a nézéseteket! Ne kombináljatok -szögezte le Patrik -Csak megnéztük a napfelkeltét.
-Aha...Jó -vigyorgott a két srác. Komoran megráztam a fejem. Hogy lehetnek ennyire gyerekesek? Tény, hogy Patrik elég rámenős és hízelgő ahogy csapta a szelet, de miért hisznek olyan könnyűvérű cafkának?? Argh... Talán egy fél óra múlva Bella is felébredt és odaült mellénk. Patrikkal némán hallgattuk Őket. Kicsit látszott rajtunk, hogy nem aludtunk. Huppsz. Ben mondott egy viccet, amelyet hangos röhögéssel díjaztunk és csak úgy visszhangzott a terem. Szerencsére (vagy éppen nem) csak egy ember ébredt fel. Vivien.
-Lám-lám. Ilyen jól összebarátkoztatok már második nap?? -kérdezte gúnyosan. Mondjuk, egyáltalán nem volt bántó megjegyzés.A fiúk egyszerűen kiröhögték, mi meg lesajnálóan néztünk rá. 
-Vivi, ez szánalmas beszólás volt. Ennél rosszabbat még nem hallottam -nevettem fel, a mellettem ülők pedig egyöntetűen bólogattak. Vivi mérgesen megfordult és kiment. Igazából ezen a napon már mindenki megtalálta a társaságát, így csoportokba verődve beszélgettünk. Lassan este lett, haza kellett menni, hogy 2 nap múlva kezdhessük az iskolát. :D Ennek mondjuk többen nem örültek, de mindegy. Indulás előtt fél órával küldtem egy SMS-t  Kristófnak, hogy akkor elém jön-e?! Válasza egyértelmű volt. Hát akkor várhattam a fél órát, hogy ideérjen.

-Merre mész? -állt meg mellettem Ben
-Arra. -mutattam az utcánkra.
-Az klassz. Én is. Megyünk együtt?? -szomorúan megráztam a fejem.
-Bocsi, most nem jó. Jönnek értem.
-Oh, oké. -nevetett fel. -Akkor hétfőn tali. Szia. -intett.
-Várj! -kiáltottam és megfordult. Kérdőn nézett rám. -Megadod a számod? Mert azt elfelejtettük. -mosolyogtam.
-Persze. -jött vissza hozzám. Telefont cseréltünk, beírta a számát az enyémbe, én meg az övébe.
-Mit írjak a névhez? -kérdeztem. Egy kicsit furán nézett rám.
-A nevedet? -kérdezett vissza huncut mosollyal.
-Jó azt én is tudom. De mit írjak be? Dana, Lexi vagy Lex?
-Legyen Lex. Az olyan aranyos.
-Oké, tess. Kérek majd egy képet magadról a fényképes kapcsolathoz -mondtam vigyorogva.
-Ok. Ha küldesz Te is. Amúgy ez a lakcímem. Ha érdekel. -mondta mellékesen. Elfogadtam a lapot, majd elköszöntem tőle. Időben, mert Krisz fél percen belül ott is volt. Eltettem a papírt, rá se néztem. Kristóf elrángatott be Mekizni és kifaggatott mindenről. Este 7-re értem haza, 3(!!!) órát csavarogtam csak úgy Krisszel, de megérte. Otthon persze apunak is el kellett mesélnem mindent. Na jó, nem mindent. Azt nem, hogy Patrik nyomult. Szerintem ott helyben szívrohamot kapott volna, vagy ha nem azt, akkor meg akarta volna keresni és leütni. Hát, Ő már csak ilyen. De szeretem. ♥