Huszonötödik rész 2014-08-20

Dátum: január 3. /szerda/
Téma: Kín a bátyámnak
Hangulat: Kínos



Ma már suli is volt, de semmire nem emlékszem. Bence nem szólt hozzám, került egész nap. Áron beteg, nem volt suliban, Bella engem próbált vigasztalni. Mindent elmondtam neki, kivéve, hogy ma találkozom Barnabással. Patrik pedig volt az ingázó, aki vagy Bennel volt, vagy velem. Bár sem Patrik és sem Bella nem értette, hogy mi miért nem beszélünk, nem is kérdezték. Tudták, hogy valami történt, de nem szóltak semmit. Nagyszünetben a teremben maradtam. Bella és Patrik lement, Bence pedig eltűnt. Úgy voltam vele, hogy nem érdekel. Benyomtam a telefonomon a zenéket és lehajtott fejjel hallgattam.
Egy árnyék jelent meg előttem. Felnéztem és meglepetésemre Bence állt fölöttem komor tekintettel. Kirántottam a fülhallgatót és kérdőn néztem rá.
-Ezt edd meg -nyújtott felém egy fornettis zacskót. -Láttam, hogy ma még nem ettél semmit! És ez nem jó.
-Köszönöm -erőltettem magamra egy mosolyt, feleslegesen, mivel Ben már el is fordult és kiment a teremből. A zacskóba pillantva megláttam, hogy 10 lekváros kis fornettit hozott. A kedvencem. Elmosolyodtam (most már őszintén) és kivettem egyet a zacskóból. Még meleg volt, de nem érdekelt. Jól esett, az is, hogy Ben gondolt rám, és a kaja is. Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire éhes vagyok.

3-ra értem haza. Ledobtam a táskám, ittam egy pohár vizet és mentem is a sulihoz. Apa még nem volt otthon, így hagytam egy üzenetet, hogy elmentem sétálni. Kiléptem a kapun és minden egyes lépéssel közelebb érve a parkhoz egyre jobban elfogott a rémület.Mi van, ha Bennek igaza van? Mi van, ha Barnabás ennyire kihasznál? Mi van, ha Ádám tényleg nem lesz ott vele?? Tudtam, hogy nem inoghatok meg. Egyszerűen nem lehet. Nem félhetek. Ezt mondogattam és megteltem önbizalommal. Fogalmam sincs hogyan csináltam, de megtörtént. A testemből elszállt minden félelmem. Helyette jött a düh, az idegesség és a bátyám iránt érzett szeretetem. Komolyan, abban a pillanatban meg tudtam volna ölni Barnabást. Odaértem a parkba és befele indultam. Körbepillantva kerestem valami éleset, vagy szúrósat, de semmit sem találtam. Csalódottan mentem tovább. Egy alak jelent meg előttem a semmiből. Halkan lépett elém és megragadta a karomat. Előre fele húzott és a patak egy eldugott zugához vezetett. Megállt és rám nézett.
-Hol van a bátyám? - kérdeztem kertelés nélkül.
-Látom nem vesztegeted az idődet. Ne legyél ilyen kis türelmetlen.
-Látni akarom, hogy itt van-e a bátyám, mert különben elmegyek -közöltem a tényt, mire lesajnálóan nézett rám. Kb. 2 percig álltunk egymással szemben, csendben, mire elfordította a fejét és füttyentett.
-Vezessétek ide -mondta, mire a két haverja kérdőn nézett rá, de megfordultak és elmentek. Fél perc múlva egy hátrakötött kezű, lehajtott fejű srácot hoztak elő. Kusza, barna haja a szemébe hullott. Lassan emelte fel a fejét és láthattam, hogy arcán lila foltok húzódtak. Könny szökött a szemembe. Azt se tudtam mit csinálok. Odarohantam hozzá és szorosan megöleltem. Nem tartott fél percig sem, mert elrántottak tőle.
-Mit akarsz? -kérdeztem könnyes szemmel.
-Téged.
-Mi? Mégis mit?
-Azt, hogy bátyád tudja, kivel nem kell újat húzni. És szenvedjetek egy kicsit -mondta gúnyosan.
-Mi??
-Csókolj meg! Csókolj meg, szenvedélyesen, majd tűrd el azt, hogy ez az egész mennyire kínos. Ennyi.
-Barnabás, Te beteg vagy -jelentettem ki. A szemébe néztem, de nem féltem. Dühös voltam. Ez még legalább semmi. Azt hittem többet kér.
-Meg lehet.
-Mit akarsz? De tényleg! A bátyám mit ártott Neked?
-Ő csak szembe szállt velem. Igazából Neked szeretnék kínos perceket -súgta a fülembe.
-De ezzel a testvéremet bántod. Nem engem. Mert engem már nem hatsz meg, nem érdekel mit teszel! Megcsókolsz? Tedd. Engem NEM érdekel. Ádám fog majd kiborulni, hogy mit teszel.
-Nekem így is jó -felelte. -Emeljétek meg a fejét -szólt és a haverjai felemelték Ádi fejét. Könnyes szemmel nézett rám. Barnabás önelégül vigyorral nyugtázta a tekintetet, majd megragadta a karomat és magához húzott. Egyre közelített felém, mire még egy pillanatra a bátyámra néztem. Aztán visszafordultam és lehunytam a szemem. Szája az arcomat súrolta, míg elért a számhoz. Fél perc után a keze végigsimított az arcomon, majd végig a karomon és le a csípőmig. Még közelebb húzott és éreztem, ahogy testünk összesimul. Elkapott a hányinger, de türtőztettem magam, már csak Ádám kedvéért. Mindenem megfeszült, mikor az alsó ajkamba harapott. Égett, és vér kezdett el folyni. Aztán pár pillanatra megszűnt a világ. Barnabás a számat tépte, aztán hirtelen elengedett. Eltolt magától, majd a kezébe vett. Szédültem, fájt mindenem, és éreztem magamon Ádám tekintetét. Barnus a legközelebbi padig vitt, ott leültetett majd újra megcsókolt. Az összefogott hajamból egy hirtelen rántással kitépte a hajgumit. Rettenetesen fájt, de felszisszenni sem maradt időm, mert kapcsoltam. A két csuklómat lefogta, aztán a sálamat elhúzva a nyakamat kezdte el puszilni. Kirázott a hideg. Kezét a combomra rakta és ott simított végig. Aztán újra elvált tőlem. Kinyitottam a szemem, de csak fekete pontokat láttam. Szédültem, remegtem. A rettenthetetlen düh kerített hatalmába. Kitisztult a látásom, és megláttam, ahogy Bence Barnabás kabátját cibálja. Patrik és Áron pedig a két fogva tartó felé vették az irányt. Barnabás egy rántással kitépte magát Ben szorításából és megfordult. Velem találta szembe magát, amin egy pillanatra meglepődött, de visszatérve a lehetőség jogára, felemelte a kezét és lecsapott... A lendülettől a havas földre zuhantam. A térdemen a nadrág elkezdett átázni. Rettenetesen hideg volt. Az arcomon lévő égő, csípő érzés apró tűszúrásokká változott át. Aztán nem bírtam tovább és hányni kezdtem. Égette a torkomat a sav.
-Megérdemelted szuka! -kiáltotta dühösen. -Megmondtam, hogy ne szólj senkinek! Ugye?! Megmondtam. Jól figyelj rám Kismanó. Nem szeretem, ha játszanak velem. Ez a pofon volt a kezdet, de tudd, mire vagyok képes! -mondta egyre halkabb hangsúlyban. Bence megragadta a vállát és ellökte.
-Tűnj el innen! Húzz a francba Barnus és hagyd békén. Mit ártott Neked ez a szerencsétlen?! Vagy bárki? Egy rohadt drogos vagy és azt sem tudod mit teszel. Hát menj a *****ba. (cenzúrázva) -üvöltötte, mire a srác egy komor pillantás után eltűnt. A haverjai sem voltak már ott. Bence felsegített a földről és megemelte a fejem. Tekintetem átsiklott rajta, és egyenesen a hóban kuporgó alakot bámultam. Elrántottam magam a fiútól és odafutottam Ádámhoz. Keze még mindig hátra volt kötve, fejét lehajtotta. Amint odaértem, szó szerint a hóba zuhantam mellé, és elkezdtem leszedni a kötelet. Már vágott, de sehogy sem ment. A francba is...
-Tessék. Használd ezt -nyújtott felém Patrik egy kis-bicskát. Elvágtam a kötelet, majd a bátyámra néztem. Patakokban folyt a könnye, szeme alatt sötét karikák húzódtak. Arcán több sárgás-lila folt is éktelenkedett. Szörnyű volt így látni. A bűntudat és az elkeseredettség egyszerre futott végig a testemen. Zokogva borultam a nyakába, mire óvatosan megölelt és a vállamba fúrta a fejét.
-Te reszketsz -állapítottam meg egy szemvillanás alatt.
-Alex... Én... Ez szörnyű volt. Rettenetes amit tett. Miért hagytad Te lökött?! Miért?
-Miattad! Mert ez volt érted az ár. És bármit megtennék érted. Bármit -suttogtam. -Sajnálom, hogy végig kellett nézned.
-Sajnálom, hogy nem tudtam semmit tenni ellene. Ez rettenetes volt...
-Tudom. Kínos. De nem azért, mert nem tudtál mit tenni. Az volt, mert az egy barom. Ezt akarta. Hogy szenvedjek. És tudta, hogy akkor a legrosszabb, amikor téged látlak szenvedni. Tudta, hogy nem viseled el azt, hogy így bánjanak velem. Ez van. Megtörtént. Zárjuk le... -nem akartam erről beszélni. Főleg nem most. És nem is Ádámnak.
-Khm. Nem akarok zavarni. Csak gondoltam átfagytatok ti is, esetleg mennünk kéne -mondta Bence, ahogy közelebb lépett. Óvatosan megérintette a vállam, mire ránéztem. Egy aprót bólintottam, mire Bence felhúzott, Ádámot pedig Patrik és Áron segítette fel. A bátyám furcsa, nyögés szerű hangot adott, ami nem tetszett.
-Azt hiszem, vagy eltört a bokám, vagy kiment -közölte elhúzott szájjal, mire lesütöttem a szemem. A két fiú két oldalról támogatta, engem pedig Ben vezetett.
-Fázol? -kérdezte lágyan, amikor már harmadszorra rázkódtam össze.
-Egy picit -ismertem be, olyan halkan, hogy még én is alig hallottam. Ben közelebb lépett és átkarolt. Keze egy pillanatra az arcomhoz ért, és éreztem a bőre melegét. Hirtelen minden hideg megszűnt körülöttem. Így mentünk hazafele.

-Úristen -sápadt le anya, amint beléptünk a házba. Ádi eltűnése óta velünk lakik. -Kisfiam! Mi a jó Isten történt?
-Anya... -kezdte halkan, mire beleköhögött. Megráztam a fejem.
-Felsegítenétek a szobájába? Nincs jól. 5 perc és megyek, segítek neki. Kérlek -mondtam Patriknak és Áronnak, akik bólintottak. Amikor a lépcsőhöz értek, anyához fordultam. -Hagyd. Gyere -fogtam meg a kezét és a konyhába vezettem. Töltöttem magamnak egy bögre forró teát és egyszerre lehúztam. A hányás után maradt maró érzés elmúlt, a tea íze vette át a helyét. -Ben. Kérlek. Mindent tudsz. Megtennéd, hogy elmeséled anyának? Nekem... -néztem fel az emeletre. -Nekem vele kell lennem.
-Persze. Megértem. Menj csak -mosolyodott el halványan, mire mellé léptem, megöleltem és megpusziltam.
-Köszönöm. Hálás vagyok -suttogtam a fülébe. Szorosabban ölelt és adott az arcomra egy gyengéd puszit. Istenem, ez a srác engem elbűvöl... Mennyi mindennel tartozom már neki…
Felrohantam Ádám szobájába. A két fiú segítségével levette a kabátot és a cipőt. Az ágyán ült.
-Nektek is köszönöm srácok. Mindent. Szeretlek titeket -mondtam már-már könnyes szemmel. Elmosolyodtak és bólintottak, majd kimentek. Leültem Ádám mellé. Fejét lassan emelte fel, én pedig átkaroltam. -Gyere. Fürödj le. Jót fog tenni a forró fürdő. Átfagytál -megengedtem a fürdőben a vizet, bekapcsoltam a hősugárzót, majd kisegítettem a bátyámat is. Óvatosan lehúztam róla a pulcsiját és a pólóját. Az egész felsőtestén ütésnyomok voltak, és még halványan látni lehetett a Londonban szerzett sérülését is.Megöleltem.
-Sajnálom. Nem kellett volna Londonba mennem. Akkor...
-Ne. Ne sajnáld. Ha itt vagy, akkor sem hagyna fel ezzel.
-De talán lehetett volna tenni valamit.
-Már mindegy. Ádám... Sajnálom. Szeretlek. Mindennél fontosabb vagy!
-Én is szeretlek Alex -adott az arcomra pár puszit. Kimentem a fürdőből, és hagytam, hagy fürödjön le. Lebotorkáltam a konyhába, ahol Bence pont most fejezte be a történetet.
-Daniella! Te teljesen meg vagy húzatva? -kérdezte anya, hangjában megannyi dühvel.
-Kérem. Ne kezdjen el kiabálni vele -kérte Bence, mire döbbenten néztem rá. Dühös volt, de láttam a szemén, hogy sajnálja az egészet. -Maga nem ismeri Barnabást. Lex igen. Csak a bátyját védte. Tudta, hogy Barnabás nem fogja engedni, ha maguk is vele mennek. Igaz? -fordult felém. Elkerekedett szemmel néztem rá. Mire felfogtam mi van, erőtlenül bólintottam. -Inkább csak tegyük meg azt, amiről beszéltünk.
-Az mi lenne? -kérdeztem halkan.
-A feljelentés -közölte anya, könnyes, mégis komor szemmel. Lesokkolódtam, de tudtam, hogy tényleg ez a legjobb megoldás. -Holnap délelőtt nem mentek iskolába Blankával, hanem megyünk a rendőrségre.


Mikor este apa hazaért a munkából, megnyugodott, hogy Ádám itthon van. A bátyám akkor éppen már 2 órája békésen aludt. Apa is helyeselte a rendőrséget, szóval holnap az egész család megy a rendőrségre. Blan az egyik barátnőjénél aludt, és este 8-ra ért haza. Felmentünk a szobájába, ahol beszámoltam a holnapi programunkról.
-Hogy mi?? -akadt ki.
-Mondom, holnap reggel megyünk a rendőrségre, Barnabást feljelenteni!
-Miért? Nem. Mi van? -nézett rám elkerekedett szemekkel.
-Ajj. Hányszor kell elmondjam a mai napot?
-Nem. Akkor sem. Én nem megyek sehova -jelentette ki, hangja egyszerre volt bizonytalan és mégis határozott. Megrémisztett.
-Mi van veled Blanka? Nem akarod, hogy megkapja a büntetését azért, amit tett?
-Nem. Elegem van. Sok minden igazságtalan a világon, ahogy ez is!! És most menj. Aludni akarok -ez volt a végszava, és kilökött az ajtaján. Bevágta mögöttem és még kulcsra is zárta. Meglepődve néztem a most már csukott ajtóra.
Megilletődve léptem be a saját szobámba, és csak gondolkoztam. Mi a franc volt ez? Mi van mostanában Blannal? El sem hiszem. Egy szemernyi együtt érzés sem volt benne. Ez a beszélgetés is fura volt...

szerző: Laure Dessauge



Impresszum
Te vagy a(z) 4253898 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.112 másodperc