Huszonkilencedik rész 2014-08-29

Dátum: szeptember 19. /szombat/
Téma: Zsombor + Blan + Patrik
Hangulat: Felfogós




Az elmúlt 2 hétben igazából sok és semmi sem történt. Zsombor beköltözött hozzánk és apa szerint igen sokáig is marad. Igazából nem bánom. Megkaptam feladatnak, hogy mutassam be a család többi tagjának, ezért múlthéten egyik nap bemutattam mindenkinek. Elvittem anyáékhoz és a barátaimhoz is. Persze Bella már ismerte, de rettenetesen örült mikor beállítottunk hozzájuk. Patrik azonnal egy Fifa meccset akart vele játszani, amibe bele is ment. Addig mi meg kiveséztük Bellel, hogy milyen jó ez az egész, hogy itt ez az aranyos srác.
Igazából ami meglepett, az az volt, hogy mikor elköszöntünk, Patrik közölte, hogy másnap délután benéz hozzánk. Amikor megkérdeztem Bell-t, hogy Ő is jön-e akkor megrázta a fejét. Furcsa volt, de nem foglalkoztam vele, imádom Patrikot, felőlem jöhet. Akkor még nem sokkoltak le... Később.
Elvittem Benhez is Zsombit, hogy vele is összeismerkedjen, de ott talán 5 percet töltöttünk mert eléggé fagyos volt a hangulat. Csak nem tudtam miért. Na mindegy. Beszélgettünk még és rengeteg mindent megtudtam róla, annyit, hogy semmi kedvem leírni. :D
Ami a fontosabb. Másnap Patrik tényleg átjött. És akkor reggel Blanka is. Semmi fura nem volt igazából benne. Aztán mikor beengedtem barátomat és leültünk a nappaliba beszélgetni, megjelent az ajtóban Blan is.
-Dana. Beszélni szeretnék veled... -kezdte halkan.
-Szeretnénk -javította ki Patrik és a nővéremhez lépett. Lassan arcon puszilta és összekulcsolták a kezeiket. Döbbenten néztem rájuk, majd abban a pillanatban erős visításban törtem ki. Oly' annyira, hogy Zsombi esze-veszetten rohant le az emeletről, hogy megnézze mi a baj és apa is ijedt tekintettel lépett ki a konyhából.
-Basszus... Ti jártok?? Most ez komoly?? El sem hiszem -sikítottam még mindig. Annyira boldog voltam. Nagyon megleptek. Blanka Barnabás után újra az a félénk és csendes lány lett, mint régen és nem engedett senkit közel magához. Patrik meg teljesen más téma. Neki az elmúlt másfél évben volt vagy 20 barátnője, ha nem több. Rengeteget csajozott és most teljesen lesokkolt, aminek hangot is adtam. -Patrik, tudod, hogy szeretlek, de téged ismerve... Remélem nem csak játszol Blannal is!!! Mert ha igen, én nyírlak ki saját kezűleg -mondtam neki fenyegetően.
-Lexi... Hidd el, most először és utoljára fogod ezt hallani tőlem, szóval jól jegyezd meg. Soha életemben nem bántanám meg Blankát, mert azt hiszem most először igazán szerelmes vagyok. Nem egy játékszer, akivel játsszak, hanem Ő. A barátnőm -mondta halvány mosollyal egy darabig a szemembe nézve, utána Blankát figyelve. A nővérem lesütött szemmel pásztázta a padlót, Patrik a homlokát az arcához érintette és kézen fogva álltak.
Újra felvisítottam és boldogan öleltem meg mindkettőjüket.
-Mióta? -kérdeztem egy kósza könnycseppel a szememben.
-2 hónapja -mondta félénken a nővérem. Annyira boldog voltam, hogy Ők is azok. :D Sikoltoztam még vagy fél órát mire lenyugodtam, de teljesen megérte.
Kiderült, hogy Bell, Ben és Áron már tudta, szüleink tudták, már csak Ádám és én maradtunk ki. Deeee, már mi is tudjuk. Juuuj. Annyira nagyon örültem, hogy fel se lehet fogni. :D


Este még beszéltem Blannal négyszemközt a szobámban, olyan tipikus lányos csevejjel. Azt mondta, olyan más vagyok, süt rólam, hogy valami megváltozott és furcsán csillog a szemem.
-Drága hugicám, Te szerelmes vagy -mondta mosolyogva.
-Tessék?? Dehogyis -nevettem el magam. Ugyan már. -És aztán kibe?
-Háát. Én sejtem. De majd rájössz Te is -kacsintott. -Jó éjt.
És ezzel kivonult a szobámból. Én szerelmes?? Ugyan már. És kibe?? Mert, hogy eddig nekem semmi ilyenről nem volt fogalmam... Hjaj. Biztos nem vagyok az. :D Ennyi. Tuti nem.
*Elgondolkodva* Vagy mégis??

szerző: Laure Dessauge



Impresszum
Te vagy a(z) 4266096 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.057 másodperc