Harminchatodik és Harminchetedik rész 2014-09-08

Áááá Hello! Mint láthattátok, párszor volt olyan, hogy dupla résszel jöttem. Na, most, ennek igazán egyszerű oka van: Az előző részek a késés miatt voltak duplák, ez pedig a rövidség miatt dupla. Ha csak egyel készültem volna, akkor nem biztosm hogy szerettetek volna, szóval kettő egyben. :)

VISZONT! Egy kis közérdekű információ:
Már csak 7 rész lesz (illetve a nyolcadik részt még eldöntöm, felteszem-e, vagy inkább ne, már csak a teljesség miatt is :) ), és vége a történetetnek. Ez csak ilyen felkészítő, hogy előre tudjatok a szomorú dologról és már most kezdhessetek miatta sírni. :D
Jó, ez természetesen csak poén, nem volt ez olyan jó, én is tudom! :D
Na, majd jelentkezem még. Csók :*

L.D.

 

Dátum: január 20. /szerda/
Téma: Haza
Hangulat: Boldog és szomorú



-A zárójelentés. Sajnálom -mondta a doki, amikor behozta a papírjaimat. Ma végre már otthon. *.* Soha nem vártam még semmit ennyire. Bár, Zsombival való találkozást el akartam kerülni, de persze ez nem lehetséges. Na mindegy. Szóval a doki behozta a papírjaimat. Nem. Még mindig nem érzem a bal lábamat. Néha még a karomat sem. Rögzítőt kaptam, aminek a segítségével valamennyire tudom emelni a lábam, de leginkább csak vonszolom. Kétnaponta kell Márkhoz járnom tornára, ahová már vagy 3-an el akarnak kísérni.
Otthon sírtam. Akármennyire is rossz ezt bevallani, elsírtam magamat. A szobámban ültem és zokogtam. A lábam mindenhez betette a kaput. Normális életet akarok élni, nem egy nyomorékét. Már holnap megyek iskolába. Megmondtam Ben-nek hogy nem akarok szánakozó tekinteteket, remélem elintézte.
Tegnap Martina sírva hívott fel. Bence szakított vele. Igazából meg sem lepődtem, tudtam, hogy Bence ilyen lesz. Szeretem Bent, a legjobb barátom, de akkor is. Tina rettenetesen kiborult, talán egy óra elteltével végre meg tudtam nyugtatni, hogy nem Bence a számára ideális ember. Talál jobbat.
A jobbról jut eszembe.
Zsombor itthon megint egy csokor rózsával várt és bocsánatomért esdekelt.
Itt telt be a pohár. Ekkor folyt végig az első könnycsepp a szememen, amit aztán ezer másik követett.
Ádi mellém lépett és az ölébe emelt, úgy vitt fel a szobámba és fektetett le az ágyra. Hiányzott már ez a hely. Az ismerős illat, az ismerős tárgyak és érzések. Eddig fel sem tűnt, hogy milyen nagy honvágyam volt.
Az egész napot Ádámmal töltöttem, csak vele és senki mással. Blan tudta, hogy a bátyámra van most szükségem. Elfelejtette velem az eddigi rosszakat és nevettetett. Hálás vagyok neki.
-Szeretlek kicsi Alexom -mosolygott rám vissza az ajtóból. Szeme az egész szobát betöltően ragyogott. -Jó itthon látni.
-Köszönöm, bátyus -kacsintottam. -Jóéjt.

Dátum: január 29. /péntek/
Téma: Vannak még meglepetések...
Hangulat: Meglepett



Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan lánynak, mint Vivien, szíve is lehet. Ma rettenetesen megsajnáltam, ami neki baromi jól eshetett. Igen, Vivivel voltak összetűzéseink, nem is kevés. Például mikor tavaly év végén elcsórta tesi után a mobilom és mindenkinek SMS-eket küldözgetett, ilyen ocsmányságokat. Vagy épp mikor "véletlen" leöntött az üdítőjével.
Vagy, amit soha nem fogok elfelejteni:
„-Te mit keresel? -léptem a szekrényemhez, ahol éppen Vivi guggolt. Az ijedtségtől hátrált egyet majd megfordult.
-Semmit.
-Ahha... Én is úgy látom -röhögtem fel.
-A sminkcuccomat kerestem...
-Az én szekrényemnél? Na ne röhögtess... -aggodalom ült ki az arcára. Egyet lépett hátra, mire megbotlott a fogas lábában és elesett. Egyenesen bele a felmosóvödörbe. Amiben persze víz is volt. :D Fehér szoknya volt rajta, ami teljesen átázott. Sok mindenki megbámulta. Nem lettem volna a helyében az fix. :S"

Az is emlékezetes mikor nyáron táborban voltunk:
„Ifi tábor volt a nyáron. Az utolsó napon 2 fős csoportokban kellett záróműsorokat előadni. Viviennel ketten voltunk a mi giminkből, és egyikőnknek sem volt kedve egy teljesen idegen emberrel összeállni. Ezért mi ketten voltunk. Tánccal és énekkel készültünk. Kaptam gitárt és fejre tehető mikrofont, Vivi énekelt és táncolt. A gitár be volt dugva az erősítőbe. A tánc egyik lépésénél Vivi nem figyelt és elbotlott a kábelben, aminek következménye az lett, hogy hatalmasat zakózott. Le a színpadról. Letörött a körme és megrándult a bal karja. Persze ezért is engem hibáztatott.
-Az a hülye gitár! Minek kellett az erősítő?? Anélkül szerencsétlenül játszol vagy mi? Istenem ennyire idióta embert. A Te hibád, ha most eltört a karom -kiabált velem az orvosi rendelőben. -Most nézd meg!
-Mit? -kérdeztem unottan.
-Nézd meg mit műveltél a körmömmel! Annyira hasznavehetetlen vagy. Annyi lett volna a feladatod, hogy gitározz. Ezt sem tudod baleset nélkül megcsinálni. Ahj... Nem is értem miért van oda érted mindenki. Bence is veled lóg, ahelyett, hogy velem lenne.
-Bence? -kaptam fel a fejemet érdeklődve. -Most mi köze ennek Benhez?
-Ajj... Ne játszd a hülyét! Vak az a fiú. Mennyivel több mindent tudnék neki adni, mint Te!
-Hogy mi?? Na jó, Vivi, nem akarom tudni mire gondolsz -és azzal ott hagytam.
-Neeee menj el! Hogy jutok vissza? Segítened kell! Daniella azonnal gyere vissza -sipítozta. Mint aki meg se hallotta, ott hagytam. Másnap az egész tábor Vivin röhögött. Kicsit megsajnáltam, de végül is ennyit megérdemelt. ^^"

Mindegy, ebből az emlékekből elég. Ritkán említettem Vivit, mert nem találtam fontosnak. Soha nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, viszont ma, ha nem látom mi történik és nem védem meg, azt hiszem örökre összetört volna és soha nem ismertem volna meg a valódi énjét.

Reggel vidáman keltem, ugyanis tegnap előtt este kibékültem Zsombival. Bár még mindig gyenge érzéseket táplálok felé, és elméletileg Ő is felém, de már elfogadtam, hogy a bátyám.
-Nem tudtad, hogy nem szabad. Nem tudtad, hogy a bátyád vagyok, így nem testvéri kapcsolat alakult ki köztünk Csak egy srácnak gondoltál, akivel lehet valami -mondta este. Minden szava igaz volt. Nem tudtam, hogy a bátyám, így nem tudtam rá testvéremként tekinteni. Nem volt az a 'rokon--> tilos!' érzés. Mert nem tudtam róla.
Szóval kibékültem vele és ezért a reggelem is jól indult. Egy világoskék garbót vettem fel, egy fekete, rózsás övvel, farmerrel és csizmával. Januárhoz (majdnem február) képest egész jó idő volt, a hó sem esett, a szél sem fújt, sütött a nap és még a madarak is énekeltek. Szóval minden remek volt.
A suli is hamar eltelt, a legtöbbet végigökörködtük Patrikkal (most volt ideje, mert Blan beteg), Bell rosszallóan nézett ránk, mikor nagyszünetben azzal szórakoztunk, hogy a kilencedikeseket ugráltatjuk ide-oda. Ben Gáborral beszélgetett (az együttes már csak a múlt, mert az én sok hiányzásom rátette a pontot az i-re. Így is hadi lábon álltunk már, soha nem volt időnk próbálni, a tanulás meg ezek mindent elvettek), Áron pedig eltűnt. Fogalmam sincs hova, de csak szünet végén jött oda hozzánk. Ugyan olyan csendes volt, mint eddig. Semmit nem mondott, de látszott rajta, hogy kicsit vidámabb, mint alapon lenni szokott.


A délutánt Ádival töltöttem, bementünk a városba, könyvesboltba, mekibe, mindenhova. 7-kor jöttünk el, de neki mennie kellett melózni, így egyedül andalogtam haza (szó szerint...).
Épp lefordultam volna az utcánkba, amikor két veszekedő alakot vettem észre. Fiatalok voltak, azt rögtön láttam. Egy lány és egy fiú. Nem akartam foglalkozni vele, de míg az egyik pillanatban csak veszekedtek, addig a másikban a lány a hóban térdelt és csak a fiú egyik karja tartotta. Ha elengedi, a lány eldől.
-Hé. Mit művelsz? -kiáltottam rá. Talán 40 méterre lehettünk egymástól. Ijedten kapta fel a fejét, arcán döbbenet cikázott zavarodottsággal vegyítve. Meglátott, elengedte a lányt és elfutott. -Ne menekülj! Mit képzelsz? -már mindegy volt. Nem hallotta. Amilyen gyorsan csak tudtam, odavonszoltam magam a hóban, görnyedten fekvő lányhoz. Elkezdett szitálni a hó, így gyorsan kellett cselekedni. Az arca egyik fele tiszta vér volt, ahogy beverte a járdaszegélybe, a másik pedig már lila volt a hidegtől. Még így, eltorzulva is felismertem. Nem más, mint Vivi feküdt a hóban.
-Oh, a jó rohadt életbe... -és így tovább, szórtam a válogatott szidalmakat. Most kell ennek is lemerülnie... -Vivi...Vivien hallod?? Figyelj rám. Nem lesz semmi baj. Érted amit mondok? Ha igen, bólints egy aprót -arcra grimaszba torzult, de haloványan bólintott. -Fel kell állnod. Segítek... Valahogy -megemeltem a fejét és felültettem. Első lépésnek remek volt. Volt benne annyi erő, hogy még felálljon, így rám támaszkodva indultunk el hozzánk.
-Zsombi! Segíts gyorsan -szinte már sírtam. Hangom kétségbeesett volt, így a fiú ijedten nézett ki a nappaliból. Arcán döbbenet futott végig, majd egy pillanat alatt felfogta, hogy mi van velem így átvette tőlem. Összerogytam. A bal lábam még mindig nem bírja, azt sem tudom, hogy értünk haza.
-Dana! Jól vagy??
-Én igen. Fektesd Vivit a kanapéra, majd told a tűzhöz. Majd megfagy -mondtam, mire Zsombi az ölébe vette és bevitte.
-Gyere -jött vissza hozzám az előszobába, a karjába emelt és bevitt a nappaliba Vivien mellé, a fotelba.
-Köszönöm. Kérlek hozz forró vizet, törölközőt és a kötszeres dobozt. Utána meg teát, de melegen!


Elment és egy pár perc múlva a kért dolgokkal tért vissza. Addig én levetkőztettem pulcsira és nadrágra.
-Vivi, kérlek ülj fel. Muszáj, hogy rendbe hozzunk -mondtam neki lágyan. Könnyek folytak a szeméből. Segítséggel ugyan, de felült. Látni lehetett a szemén, hogy szédül és nem érzi jól magát.
-Kicsit csípni fog, de le kell mosni és fertőtleníteni. Előre is, ne haragudj -bólintott. A törölközőt beleáztattam a vízbe, mire az átitatódott. Óvatosan Vivi arcához emeltem és elkezdtem letisztítani. Arca erős grimaszba torzult, ebből tudtam, hogy kellemetlen neki. Mikor végeztem (teljesen lemostam, hogy ne maradjon véres) kentem rá neki fertőtlenítőt, majd kötszerrel leragasztottam. A fél arcát a fehér géz takarta el. Odaadtam neki a bögre teát, mellé pedig egy fájdalomcsillapítót is. Elfogadta és megitta az összes teát. Miután lezuhanyozott (adtam neki egy pizsamát. Tuti nem engedem haza ilyen későn), bevezettem Blan szobájába, hogy akkor ott alszik. Húztam neki tiszta ágyneműt, majd miután végzett beültünk beszélgetni.
-Köszönöm -mondta halkan, lesütött szemekkel.
-Semmiség.
-Miért tetted?
-Mert bajban voltál. Nem sokat láttam, de azt igen, hogy szükséged van segítségre -mondtam neki kerek perec.
-De én annyi mindent tettem veled. Te mégis megmentesz. Dana, el sem hiszed, mennyire hálás vagyok. Köszönöm -mondandója vége már a sírásba fulladt. Most először hívott Danának, és láttam rajta, hogy minden szavát komolyan gondol.
-Cssshh. Nem kell megköszönni. Ez természetes -mosolyogtam rá halványan. -De most magyarázz meg nekem valamit. Ki volt az a srác?
-M-m-miért? -kérdezte félve.
-Nem, semmi. Ne aggódj. Csak kíváncsi vagyok ki volt aki így bánt veled.
-Az öcsém -mondta annyira halkan, hogy épp csak meghallottam.
-Ki? Az öcséd? -kérdeztem, mire bólintott. -De hát miért?
-A szüleim válnak, Roli pedig nem bírja ezt elviselni. 16 éves, lassan felnőtt, de akkor sem bírja. Apa elköltözött a múlthéten, vele ment Roli is. Ma találkoztunk délután és elmesélte, hogy apa már túllépett, mindenféle nőket visz fel a lakásra. Öcsém el akar menni, de anyához sem akar jönni, így valamit ki kell találni. Már a tegnap estét sem töltötte otthon. Az egyik haverjánál aludt. Mellé még ivott és drogozott. E miatt veszekedtem vele, amikor Te megjelentél. Nem volt teljesen tudatánál, amikor megütött. Ahhoz képest, hogy fiatalabb nálam, sokkal több erő van benne. Tuti nem akart ekkorát ütni, csak nem volt tisztában az erejével. De...de miért futott el? -újabb könnycseppek futottak végig az arcán.
-Ne, ne sírj. Vedd be! Altató. Aztán pihenj. Rád fér.
-Köszönöm... Még egyszer.
-Nincs mit -rámosolyogtam, majd kimentem.

Nem akart a fejembe férni, hogy hogy képes valaki ilyenre?! Főleg, a saját nővérével. Lehet, hogy nem volt beszámítható, de azt mégis tudta, hogy mit csinál és kivel... Vagy nem?! Mindenesetre megsajnáltam szegény lányt. Nem lehetett neki sem fenékig tejfel az élete...

szerző: Laure Dessauge



Impresszum
Te vagy a(z) 4253920 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.081 másodperc