|
Negyvenötödik rész |
2014-09-20 |
Persze... Miért is megy el ilyen gyorsan az idő?? Most kezdődött a nyár, de már itt a vége. Holnap gólyatábor. Kinek van kedve elmenni oda is? Nem mindegy, hogy most ismerjük meg az osztálytársakat, vagy a következő 4 évben? Komolyan, szerintem az a pár nap nem sok mindent számít... De, szerencsémre legalább Patrikék ott lesznek. Holnap... Jaaj. Akkor sem akarom a holnapot. Fos gimnázium... *** Másnap Hogy mennyire nehezemre esett ez a korai felkelés... Nyarat akarok még! Aludni délig vagy tovább, reggel feküdni le. Franc essen ebbe a hülye iskolába. És mostantól 9 hónapig így kelhetek. Ahh. Menjen a pokolba. Kb. fél 8-ra elkészültem mindennel, már csak el kellett sétálni a sulihoz. 8-ra beszéltük meg a találkozót Patrikékkal, a suli kapujában. Hamarabb értem oda, mint Ők, így addig bámultam az éppen beérkező újoncokat. Próbálgattam kitalálni, hogy kik tartozhatnak hozzánk és kik a B-sekhez, de 50% esélyem volt, így hamar meguntam. Úgy voltam vele, hogy majd úgyis kiderül. Míg drága barátaim megérkeztek, addig elmerülve hallgattam a zenéimet. -Végre, hogy itt vagytok -fogtam kezet Patrikkal és Áronnal, majd megöleltem Bellát. -Csak nem hiányoltál minket? -röhögött fel legjobb haverom. -De. Rettenetesen hiányoztá,l kedvesem -motyogtam neki nyájasan, mire mindannyiunkból kitört a nevetés. Ezért bírom Őket. Nem sértődnek meg semmin. Mikor bementünk, a teremben egy 35 év körüli férfi fogadott minket, majd bemutatkozott. Szóval az ofő. Rajta (és rajtunk) kívül páran voltak csak bent, 1 lány és 4 fiú. Kis csoportban beszélgettek, gondoltuk odamegyünk hozzájuk. Kb. fél órát beszéltünk velük (srácok jó fejek voltak, a csajszi nem igazán szólalt meg), amikor Patrik és Áron eltűnt. Bell-lel összenézve, egy vállrándítással elrendeztük a dolgokat, majd mit sem törődve velük, beszélgettünk tovább. Kis idő múlva nagy röhögésekre lettem figyelmes. A mosolygó ofő mellett egy kb, fél fejjel alacsonyabb, barna hajú, kifejezetten szép lány állt, összehúzott szemöldökökkel. Mellettük 3 vihogó ribanc. De, szerintem nem is túlzok. Mint a Barbie-babák, esküszöm úgy néztek ki. A csajszi szúrós pillantásokkal illette Őket, majd egy vállrándítás kíséretében, morcosan bevágta magát egy ablak melletti padba, és az ablakon kifele bámulva zenét hallgatott. Volt már neki is jobb napja...-gondoltam magamban. Pár percig figyeltem, ahogy bámul kifele a semmibe, majd meguntam és odarángattam Bellát, hogy mutatkozzunk be. Megálltunk mellette, majd mosolyogva a kezem nyújtottam. -Szia, Nagy Bence. De mindenki Ben-nek hív. -Én meg Epresy Bella -fogott kezet vele is. -Ö. Sziasztok. Antalfy Daniella Alexa. Röviden Dana, Lexi, Lex -sorolta el. Zavartan és megszeppenve nézett ránk, mire egy kicsit megsajnáltam. Így iderontani. De hát kedvesek voltunk, plusz ez a lényege a gólyatábornak, nem? -Hé, Ben -kiáltott rám valahonnan mögülem Patrik. Valamit össze-vissza hadovált nekem, majd intett Bellának, végül megakadt a tekintete Daniellán, és már rögtön tudtam, hogy mi következik. Az arca átváltozott a szokásos csajozós arcává, így már a fejemet fogtam. -Tihanyi Patrik. Igazán örülök Cica -mondta komolyan, mire nem bírtam, röhögni kezdtem. Daniella arcát látni kellett volna. Mosolygása egy pillanat alatt változott át mérhetetlen dühvé. Kis hamar be is oltotta barátomat, majd levágta magát a lány mellé. Bella mögéjük ült, én meg eléjük, Áron meg leült Bell mellé. Bemutatkoztunk meg minden, aztán már csoportokban beszélgettünk. Hozzánk csatlakozott az új csaj, aki igazság szerint tök jó fej. Nem gondoltam volna. Estig beszélgettünk, majd átvonultunk a tornaterembe ahol aludni fogunk. Esküszöm, azt hittem bírni fogom éjjelig, de elég hamar elnyomott az álom... Fél hat fele keltem fel. Akkor még senki nem volt ébren. Illetve de... Körbenéztem a termen, a békésen alvó évfolyamtársainkon és az osztályon (plusz egy kis pillantás a tanárok felé), mire megakadt a szemem 2 üres matracon. Körbenéztem ki hiányzik, majd kínosan elröhögtem magam. Hát ez gyorsan ment -gondoltam. Ugyanis a két hiányzó ember nem volt más, mint Patrik és Dana. Úgy gondoltam a kis csaj hamar Patrik bűvkörébe került, mint megannyi lány. Nem sokat gondolkoztam rajta, inkább vártam, hátha felébred valaki, addig meg csak zenét hallgattam. Talán 10 perc múlva Áron mozgolódni kezdett mellettem, majd fel is kelt, így végre lett egy beszélgetőpartnerem. -Patrik még alszik? -kérdezte, mikor tekintete megállapodott rajtam. Megráztam a fejemet, majd Daniella matraca felé biccentettem. Áron elnézett mellettem, majd felvont szemöldökkel nézett hol a matracra, hol rám, majd egy vállrándítással elintézve a helyzetet, beszélgetni kezdtünk. Talán egy fél, háromnegyed óra múlva megérkezett a két elveszett emberünk is. Patrik és Daniella takaróba burkolózva, mosolyogva léptek be a terembe. Mikor elvigyorodtam, Patrik már figyelmeztetett is, hogy semmi nem volt köztük, csak napfelkeltét néztek. Hát oké, én nem is gondoltam semmi rosszra. :D Egy idő után mindenki elkezdett ébredezni, majd délután elváltunk egymástól. Patrik és Bell mentek be a városba, Áron sietett találkozni valakivel, én pedig megláttam a suli kapujában ácsorgó Danát. Odasétáltam hozzá, majd megállva mellette megkérdeztem, hogy merre megy?! -Arra -mutatott az utcára. -Az klassz. Én is. Megyünk együtt? -dobtam fel az ötletet. Szomorúan megrázta a fejét, mire közölte, hogy jönnek érte. Épp indulni akartam, mire utánam kiáltott és a telószámomat akarta. Persze visszamentem hozzá, majd Lex néven elmentve a számát, hazaindultam. Végül is. Legalább valami jó is történt a gólyatábor alatt. :) *** Hát elcsattant az első meg a sokadik csók... Azt hiszem szeretem. Úristen... Miket mondok én? Tényleg bármit megtennék ezért a lányért. Amikor először megcsókoltam, csak kíváncsi voltam a reakciójára. Hááát. Kb. 2 perces csókunk, azt kell, hogy mondjam, szerintem mély nyomot hagyott mindkettőnkben. Igazából nem beszéltünk róla, de mindig ott lebegett köztünk ez az apró titkocska. Amikor a playstation-partyn Lex kiborult rám, amiért Barnabással ott hagytam és az letapizta, nagyon mérges lettem arra a gyökérre. Elfogott a düh és a félelem. Dühös voltam a srácra és legszívesebben megvertem volna, és féltem, hogy esetleg Lex csalódott bennem, nem fog megbízni vagy megharagudott. Persze, mérges volt, de más nem történt. Megkönnyebbültem. De annak a mocsoknak nem volt elég ennyi. Mindenképp megakarta szerezni magának szegény lányt. Amikor felváltva vigyáztunk a lányokra, direkt kértem, hagy lehessek vele több időt. Rettenetesen sajnáltam, mindent meg akartam tenni, hogy ne eshessen baja. Amikor Ádám Londonban volt, és Lex ájulásai elkezdődtek, nagyon megijedtem. Gondoltam, hogy idegi alap és ezt Barnabás váltotta ki belőle. Épp ezért, mikor elájult és kórházba vittük, aznap felkerestem azt a barmot és elgyepáltam kicsikét. Persze erről Lex-nek nem kell tudnia. Aztán mikor kiderült, hogy a bátyjához van ennyire közeli kapcsolata, hogy így megérezte mi van vele, megnyugodtam valamelyest, de persze ez nem volt végleges. Rettenetesen ki volt és sajnáltam. Próbáltam segíteni Neki, de nem mindig vette észre. Aztán persze ott volt a szilveszteri buli, mikor Barnabás és a rakás idióta haverja elrabolta Ádit... Összezuhant. Komolyan képes lett volna magát odavetni annak a senkiházinak? Nem, ezt nem hagyhattam. Amikor fent a tetőn megcsókoltam, majd tudomást szereztem a levélről és a tervéről, azonnal kattogni kezdett az agyam. Hirtelen hívtam össze a csapatot. Muszáj volt megvédeni Őket. Amikor odaértünk csak azt láttam, hogy az a szemét Lex-et csókolja. Hirtelen lobbantam lángra és ott helyben elgyepáltam volna. Hazafele indulva Lex megint a karjaimban esett össze... *** A tárgyalás, amin tanúskodni kellett Barnabás ellen, sikeres volt. Lecsukták a hűvösre, így egy jó ideig nem okoz gondot. Mekkora megkonnyebbülés volt mindenki számára, mikor kimondták az ítéletet. Nyugalom költözött többségünkbe, és nem beszéltünk a történtekről. Aztán egy nap bekerült a képbe, Mr. "Tökéletes" Zsombor, akiről kiderült, hogy mégsem olyan tökéletes és ártatlan. Hogy képzelte azt, hogy elcsábítja a SAJÁT HÚGÁT? Hogy egyszerűen kihasználja? Amikor először láttam, hogy megcsókolja, Lex szülinapján a bárban (akkor még nem tudtuk), elfogott a düh, féltékenység meg minden egyéb más. Akkor jöttem rá véglegesen, hogy szeretem. Mérgemben odarohantam Tinához és megcsókoltam. Aztán persze napokig bujkáltam előle, mert nem voltam képes a szemébe nézni. Aztán végül is elért. Jártunk kb. 2 hétig? Nem tudom. Talán. Sajnáltam szegényt, nem lett volna képem megmondani Neki, hogy nekem semmit nem jelentett az a csók, hogy semmit nem érzek iránta és csak féltékenységből tettem. Ezért jártam vele egy ideig, majd valami ürügyet keresve szakítottam vele. Rossz volt látni, ahogy sír, de nem élhetett hazugságban se Ő, se én. Utána persze kiderült, hogy Zsombi Lex bátyja, és bekövetkezett a baleset. Ott voltam Ádámmal, mikor a mentősök és a tűzoltók kiszedték Lexit az összeroncsolódott autóból és nem mondom, hogy kellemes érzés volt látni a félholt lányt. Nem mellesleg akit szeret az ember. Ne akarjátok megtapasztalni. Sírás kerülgetett. Tartottam magam, hogy legalább válaszolni tudjak a kérdésekre. Ádám sírt. Nem tartotta vissza. Érthető. A féltett húga volt ott. És kiderült az is, hogy lebénulhat. Sajnálatot éreztem iránta. És persze szerelmet. Erősebb köteléket hozzá, mint ami eddig volt. Esküszöm mindent meg akartam tenni azért, hogy ne gondoljon erre az egészre. Aztán jött az a hülye elmélete, hogy senki terhére nem akar lenni. Na ekkor megharagudtam rá. Mikor áthívott magukhoz és beszélt velem, idegesen mentem haza. De annyira idegesen, hogy szó szerint szétrepesztettem a kezemet a falon és az ajtón. Az ajtó kettétört, a fal pedig esküszöm megrepedt. Persze, ez sem volt kellemes érzés, de megtettem, hát mit csináljak? Viselem a következményét De persze a kórházban össze kellett futnunk. Ott is vitatkoztunk egy jót, és miután elment, rájöttem, hogy igazságtalan voltam. De nagyon. Ő csak meg akar kímélni egy embert egy tehertől. Ez az Ő döntése, szabadon kell hagynom. Ha Ő ezt akarja, muszáj megtennem. DE! Mindenképp ki akartam békíteni, ezért megszerveztük a bulit, ami fergetegesen sikerült. *** Még most sem akarom elhinni, hogy azt mondta akkor, hogy szeret! Pedig DE! Szeret, és járt velem. Az én édesem volt. És még mindig az. A kedvesem, akit hosszú évek óta ismerek és mindig ott leszek neki, ha szüksége van rám. Bár férjhez ment, szerelme még mindig az enyém. Az a mocskos Márk, ha nem lenne azzal a fránya ajánlattal, akkor talán még mindig velem lenne. Velem, mert hozzám tartozik. Nem a tulajdonom, egyszerűen tényleg csak ÉLETEM SZERELME! Jól jegyezzétek meg, más lányra ezt soha nem fogom mondani, még akkor sem, ha elveszek valakit feleségül. Enyhén nyálasra sikerült ez az egész, de csak az igazat mondom. Mindig itt lesz nekem és én is mindig itt leszek neki, még ha nem is lehetünk együtt. Azt se felejtem el, hogy mik történtek együtt. Semmit nem fogok elfelejteni. Hogy mennyiszer voltam rá mérges és sírtam miatta. Mert bár nem valami férfias, így van. Elsírtam párszor magam. Mondjuk a kórházi ágynál, vagy amikor nagyon mérges és ideges voltam miatta. Ez van. Ilyen az élet, nem tudok már változtatni rajta, már csak az idő múlása hoz el mindent. Mindent, amit még nem tudok mi lesz. Vajon mit tartogat számomra a jövő? Kiderül. ♥
(Ha valakinek esetleg nem volt világos, ez a rész Bence szemszögéből volt... Bocs a nyálas részekért... :DD)
szerző: Laure Dessauge
|
|