50 év után is, mint a gyerekek…. 2015-09-26

Még nem a saját 50 éves osztálytalálkozómon vettem részt… fotózásra kértek fel a kincsesi iskolában. Oda, ahova amúgy az egykori - most ünneplő - diákok soha nem jártak.  Gondoltam, ha már ott vagyok, figyelek, hátha hallok érdekességeket. Hallottam.

Mai állapotokhoz képest az akkori viszonyok nagyon mostohák voltak. Még Kincsesbánya sem létezett, iskola sem volt, a gyerekek a mai Imaházban, két műszakban tanultak. Tanultak még az akkori kultúrházban (későbbi Bélüzem), de még a bánya központi épületében a Falézban (ma Alessio) is folyt oktatás, sőt Iszkaszentgyörgyre is járt a gyerekek egy csoportja.

Talán éppen a nehéz körülmények tették olyan összetartozóvá a társaságot. Az egykori osztályból sajnos már sokan elmentek, aki viszont tehette eljött a kincsesi iskolába az 50 éves találkozóra. Itt volt és név szerint köszöntötte egykori tanítványait az egykori osztályfőnök Miklós Eszter és az orosztanár Nagy Béla is.

A hangulat oldott és közvetlen volt, ez alapján inkább éreztem magamat gyerekmeknapon, mint nyugdíjas emberek találkozóján, talán pont ezért is tetszett nagyon!

szerző: Sz.Csaba
Fényképek:




Impresszum
Te vagy a(z) 4265943 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.278 másodperc