Kincsesbánya díszpolgára 2015-10-11

 

Közel tíz után ismét díszpolgári címet adományozott a kincsesbányai képviselő-testület. Korábban az egykori iskola igazgató Nagy József és a szintén pedagógus, helytörténet kutató Kurucz János kapott díszpolgári címet Kincsesbányán. Idén a helyi bauxitbánya egykori vezetője kapta meg a kitüntető címet.

Kincsesbánya (posztomusz) díszpolgári címét kapta a helyi bauxitbánya korábbi igazgatója Tatai Mihály…”a település létrehozása, építése érdekében végzett kiemelkedő munkássága elismeréseként, közösség szolgálatában végzett kiemelkedő munkásságáért, példaképül állítja a jelen és utókor elé.”- szól a hivatalos indoklás. Tatai Mihály az 50-es évek végétől, a 70-es évek elejéig irányította a kincsesi bányát. Közvetlen, emberséges, nagy tudású szakembernek írták le az őt ismerők. Bányászszobrunk felállítása is az ő kezdeményezésére jött létre.(Erről itt olvashatnak: http://kincseslap.hu/kks/index.php?cikk=680)
A fotóról: Jobb oldalon Tatai Mihály, a baloldalon sofőrje, felesége és egy a bányánál dolgozó hölgy

szerző: Sz.Csaba
Fényképek:




Impresszum
Te vagy a(z) 4253348 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.457 másodperc