Veterán futós találkozón esővel és sárral 2016-01-12

Az egy négyzetméterre eső futócipők magas száma jelezte, hogy Gajdos Tamásnál nem szimpla családi összejövetelt tartanak. Pedig a házigazda családjában mindenki sportol, ő maga pedig jelenleg a legeredményesebb hazai veterán futó, sok világverseny győztese, eredményes helyezettje…

 

 

Veterán futós találkozóra invitálták a kincsesbányai futót, Szatzker Csabát. A meghívás Gajdos Tamástól, számos világverseny győztesétől származott.

 

„Futós találkozóra nyílván nem illik csak úgy beállítani.” – mesélte a programról Szatzker Csaba – „A közös futás a szakadó esőben csak a későn érkezőknek nem volt kötelező program. Aki ennél is nagyobb kihívásra vágyott, az sárdagasztós versenyen indult, s onnan érkezett a találkozóra, természetesen éremmel a nyakában. Az összejövetel célja, mégsem az eredmények, a teljesítmények megtárgyalása volt. A közös pont egyszerűen a futás szeretete, az életérzés, amit ennek köszönhetünk. Persze röpködtek a poénok, sztorik mindenfelé. Pedig, kivétel nélkül mindenkinek volt sérülése, gondja-baja.”

 

Csaba kifejtette, hogy bár sokan azt gondolják, ebben a korban már csak amolyan ad hoc jellegű örömfutás folyik, a valóságban és ebben a csapatban különösen alapkövetelmény a nagyon komoly szakmai munka.

 

„Igazából – ez nem minden futóra jellemző – itt az azonos nézetek, a teljesítmény centrikusság köti össze a társaságot.” – mondta a kincsesbányai futó - „Ennek megtestesítője, a csapat lelke és esze, Gonda Tibor, akit az Olsen banda című film bandafőnöke után egyszerűen Egonnak hívunk.”

 

A találkozón részt vett továbbá , Harsányi Tamás, Zsolt Zeller, Telek András, Szabó Árpád, Pásztor Attila és Dudás Tamás

 

. „Számomra a legnagyobb élményt amúgy az jelentette, hogy a sokféle élethelyzetű, mentalitású, mindenféle politikai irányultságú ember, mennyire egy hullámhosszra tud kerülni pillanatok alatt, amihez csak a varázsszót kell kimondani: futás!” – mondta Csaba, és már futott is tovább az interjúról…

szerző: forrás: Fehérvári hírek



Impresszum
Te vagy a(z) 4253224 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.119 másodperc