Bemutatjuk Kincsesbánya új községgondnokát 2016-03-04

1991 óta él Kincsesbányán Deres József, húsipari szakmunkásként dolgozott korábban, a községgondnoki feladatokat idén februártól látja el.

Eddigi tevékenysége bizakodásra ad okot, hiszen irányításával gyorsan rendezetté vált a 60 lakás előtti terület, és az egykori emlékműhöz vezető szakaszt is szépen kitakarították. Továbbá nagy munkával az Iskola utcai vízelvezetőt használhatóvá tették. Jelenleg a településen, a legnagyobb gondot az esőzés által okozott vízátfolyások okozzák, amit folyamatosan próbálnak orvosolni. Emellett parkrendezés, fakivágás a pillanatnyi feladat.

A községgondnok feladata elég egyértelmű. A település kisbuszával ő hozza-viszi az ovisokat, iskolásokat Rákhegyről, emellett pedig Kincsesbánya köztereinek, közterületeinek folyamatos ellenőrzése, karbantartása, a dolgozók irányítása, a munka megszervezése a feladata. A munka egy részét a polgármestertől kapja, másrészt pedig az általa észlelt hiányosságokat próbálják gyorsan orvosolni. Pillanatnyilag négy állandó alkalmazottal látja el a feladatokat, hozzájuk csatlakozik hamarosan két közmunkás. Deres József szerint ezzel a létszámmal képesek lesznek Kincsesbányát folyamatosan esztétikus állapotban tartani.

A községgondnok a munkamorált jónak tartja, kérdésre elmondta, felkészülnek a folyamatos fűnyírásra. A fűnyíró traktort ahol lehet, használni szeretné, mellette egy önjáró fűnyíró is nagy segítségre lesz a nagyobb, de dombos területeken.

Az első benyomások biztatóak, Deres Józsefet határozott embernek látom, nem foglalkozik múlttal, szóbeszéddel, azt csinálja, csináltatja, amire a megbízása szól.

Ha a községgondnok feladatával kapcsolatban szeretné Deres Józsefet hívni, munkaidőben az alábbi számon teheti meg: XX-XXX-XX-XX

Bajkai János polgármester kérésére a községgondnok telefon számát eltávolítottuk, amennyiben a településen problémát észlelnek, - a polgármester kérése - , forduljanak az Önkormányzathoz.

szerző: Sz.Csaba
Fényképek:




Impresszum
Te vagy a(z) 4253879 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.473 másodperc