Jó munkához idő kell 2008-06-25

A kincsesbányai polgármester május elején tett bejelentést a Környezetvédelmi Felügyelőségre, melyben leírta és fotókkal illusztrálta, hogy Rákhegyen, egykori bánya területeken – megítélése szerint – többek között veszélyes hulladékot is leraktak.

Egyesületünk június elején e-mailt küldött a Felügyelőségnek, melyben leírtuk, hogy az ügyben nem történt intézkedés, viszont a feltehetően veszélyes hulladékot betemették. Jeleztük továbbá, hogy a környék vízellátását biztosító kút kb. egy km-re van a területtől.

A Felügyelőség mind a polgármester, mind az egyesületünk bejelentését áttette a kincsesbányai jegyző hatáskörébe. 

 A jegyző július 15-re a terület tulajdonosai, bérlői, az érintett szakhatóságok, civil szervezetek bevonásával helyszíni szemlét, bejárást hívott össze.

A helyszint megtekintette a Gaja Környezetvédelmi Egyesület munkatársa is, és aggasztónak tartotta a látottakat. Véleménye szerint legalább az egyértelműen veszélyes hulladéknak tűnő anyagokat össze kellene gyűjteni. Megbeszélésünk szerint, amennyiben rövid időn belül nem születik megnyugtató megoldás a Gaja Egyesület és a Kincs Kultúra Egyesület ezt közösen meg is teszik. Fotók a 2008 június 20-i állapotokról:

   
  


szerző: Sz.Csaba

Impresszum
Te vagy a(z) 4266435 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.068 másodperc