Veszélyes hulladék – helyszíni szemle 2008-07-16

Július 15-én került sor arra helyszíni szemlére melynek feladata az volt, hogy tisztázza kinek milyen feladata van az egykori rákhegyi bányaterületeken illegálisan elhelyezett veszélyes hulladékokkal kapcsolatban (a hulladékot időközben már be is temették).

A szemlén a helyi önkormányzat, a tulajdonosok, a DRV képviselői, az ÁNTSZ, a KDT Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Gaja környezetvédelmi Egyesület és a Kincs Kultúra Sport Egyesületünk vett részt. A terület az egy hónappal korábbi állapothoz képest lényegesen kultúráltabb benyomást keltett. Az épületek, csarnokok ki voltak takarítva, a szemét jelentős részét pedig elszállították.

Érdekes álláspontot képviseltek a terület tulajdonosai. Egyesületünk véleményével ellentétben számukra nem az volt a probléma lényege, hogy a veszélyes hulladék néhány száz méterre van a környék vízellátását biztosító kúttól, hanem azt firtatták, mit kerestünk az ő magánterületükön (amely nincs körbekerítve, őrizve, nincsenek figyelmeztető táblák, semmi, ami jelölné a birtokukat). Végül is a tulajdonosok vállalták: augusztus 10-ig a veszélyes hulladékot összeszedik és elszállítják.

Reméljük az esetből mindenki tanul. A tulajdonosi állapot nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál a területén amit akar és a tulajdonosnak esetleg azért is felelősséget kell vállalnia amit nem ő követett el a saját területén, de ezt bizonyítani nem tudja.


szerző: Sz.Csaba

Impresszum
Te vagy a(z) 3134562 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.203 másodperc