Március 15-i műsor az iskolásoktól 2010-03-13

Az 1848-as forradalmat kirobbantó márciusi ifjak sorsán keresztül mutatták be a kincsesi ötödikesek idei ünnepi műsorukban az események fontosabb mozzanatait.

A életszerű díszlet a változásokat követelő, tömegekkel megtelt Nemzeti Múzeum elé vitt. Bepillanthattunk a márciusi ifjak nevével egybeforrt Pilvax Kávéházba is.

A nemzeti lobogó életképben történő megjelenítése pedig különösen felemelő, látványos eleme volt a műsornak.

„Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el.” – írta naplójába  a soha meg nem ismételhető napról Petőfi.

Ezeket a sorsfordító pillanatokat idézték fel – hangulatát is visszaadva – a kincsesi iskolások.

A Nemzeti dal elemi erejű hatása, a 12 pont cenzúrázatlan kinyomtatása, terjesztése Táncsics kiszabadítása, az első és legfontosabb lépései voltak a szabadságharcnak.

„Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben."- fejezte be Petőfi az aznapi bejegyzését.

Bár a forradalmat kegyetlenül és végtelenül brutálisan, - külső segítséggel - leverték az osztrákok, Petőfinek mégis igaza lett.

Március 15-e nemzeti ünneppé, a szabadság szimbólumává vált.

Mindezt (élő)képben, szövegben és dalban nagyon szépen, hangulatosan és meghatóan érzékeltették a diákok.

Megérdemelten zúgott a percekig tartó vastaps.

 

Az eseményről fotók, a "Fényképek rendezvényekről" rovatban tekinthetőek meg.


szerző: Sz.Csaba
Fényképek:

Impresszum
Te vagy a(z) 4265106 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.067 másodperc