Jótékonysági műsor, iskolásokért 2010-05-05

Sajnos egyre nagyobb a szegénység, s hogy enyhíteni lehessen a szorításán, nagy összefogásra van szükség. Főleg a gyermekek a szenvedő alanyai ennek a rossz helyzetnek.

Két település, Isztimér és Kincsesbánya közösen rendezett jótékonysági műsort, amelynek bevételét a két óvodának és az iskolának ajánlotta fel, mivel ilyenkor, az osztály- és év végi kirándulások idején lehet leginkább nyomon követni a szülők anyagi helyzetének romlását.

Élelemre, ruhára még csak telik, de a nyaralás, kirándulás már luxusszámba megy sok családnál. Főleg ahol 3-4 gyerek van.

Május 1-én Isztiméren a Kultúrházban „nagyszabású” vidám műsort adott a kincsesi Férfi- és Nőnapi szereplőgárda egy része, a kincsesbányai és isztiméri Nyugdíjas Klubok és a Tóth család nagymamástól, valamint a Dinamic Dance Mazsorett csapat Barna Anikó vezetésével. A közönség fergeteges tapsokkal jutalmazta a fellépőket, akik nagyon kitettek magukért. Többen megállítottak az utcán és elismeréssel nyilatkoztak a szereplőkről.

Volt, aki azt mondta, egész évben nem nevetett annyit, mint ebben a két órában. A szereplést vállalók nemcsak a gyerekekkel tesznek jót, hanem sok-sok embernek szereztek nagyon vidám perceket, kellemes, jó élményt.

Fiedler Albertné, Isztimér polgármestere köszöntötte a közönséget és a szereplőket, Kovács Edit körjegyző pedig fotózott. Keszte Jánosné, a Kazinczy Ferenc Általános Iskola igazgatója elmondta, milyen nagy segítség a gyerekek számára ez a támogatás. Jelen volt mindkét óvoda vezetője is.

Hat évvel ezelőtt a kincsesbányai Pataki Gyula bácsi ötlete volt, hogy rendezzen a Nyugdíjas Klub a kincsesi gyermekintézmények javára jótékonysági műsort. Akkor Mészáros Ferencné volt a klub vezetője, aki megszervezte az egészet három éven keresztül.  Az isztimériek átvették a stafétát, és a következő három alkalmat falujukban váltották valóra, de már bevonva a fiatalabb korosztályt is.

„Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény…” volt a mottója a 2010-es rendezvénynek. Reméljük, idén is sikerült hozzájárulni ahhoz, hogy kevesebb legyen a szomorú gyermekarc.

Hálás köszönet mindenkinek!


szerző: Szolga Ferencné
Fényképek:

fotó: Sallay Zsolt

Impresszum
Te vagy a(z) 4253778 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.112 másodperc