Farsang az iskolában 2011-02-12

Farsangoltak a diákok, farsangolt az iskola!

2010. február 12-én, szombaton délután a kincsesbányai Kazinczy Ferenc Általános Iskola tornatermében hagyományosan megrendezésre került a 2011 évi iskolai farsangi ünnepség.

Az ünnepséget lázas készülődés előzte meg A diákok Harry Potter lázában éltek, de a pedagógusok is a boszorkány jegyét vették magukra.

Ezen a délutánon több száz fős nézőközönség előtt jelent meg a föld boszorkány társadalma, amelyen Zorró, gazdálkodó és királykisasszony mellett pattogatott kukorica is felvonult. Távoli vidékről érkezett a  farsangra Szarvas Ünő indián leányka, a futballista, mely régen járt hazánkban, megjelent Kleopátra és egy indiai hastáncos. Volt gyilkos bálna, strucc és jöttek a szörnyek is.

A műsor a Hercegi pár és az Udvar nyitótáncával indult, ezt követte a jelmezesek felvonulása.

A jelmezesek felvonulását követően vastapsot kiváltó népitáncos páros mutatkozott be, magas színvonalú táncot bemutatva.

Nagy derültséget váltott ki a hatodik? osztályos tanulók mosolyra ingerlő műsoraként előadott hula-hula tánc, majd az azt követő első osztályos varázslók műsora.

A pedagógusok fergeteges boszorkánytánca elvitte ugyan a pálmát, a diákok mit sem törődve azzal remekül mulattak.

A lelkes közönség tapsa minden produkciót kiválóra díjazott.


szerző: Illés József
Fényképek:


fotó: Illés József

Impresszum
Te vagy a(z) 4253975 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.456 másodperc