Kulturális Kavalkád 2013-01-24

Kulturális Kavalkád címmel évadnyitó műsoros estet rendeztünk a Művelődési Házban. A fellépők kizárólag helyi fiatal tehetségek és felnőttek voltak. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvényen 40 szereplő, 18 produkcióval szórakoztatta a közönséget. A műsorban minden korosztály képviseltette magát: az első osztályos kisdiáktól a fiatal felnőtteken át a nyugdíjasokig. A „premierre” minden fellépő nagyon lelkesen készült, kihasználták a Művelődési Ház nyújtotta próbalehetőségeket.  Öröm volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy időt, energiát nem sajnálva, együtt,  közös célért dolgozott a csapat. Munkájuk, profizmusuk és lelkesedésük pedig soha nem várt eredményt hozott: megmozdult a falu apraja-nagyja és zsúfolásig telt a kultúrház január 19-én, szombaton. A rendezvény olyan helyieket is megmozgatott, akik már régen vettek részt közösségi eseményen, de a szereplők külön-külön is nagy rajongótábort vonzottak a közönség soraiba. A főként népzenére épülő műsorban néptánc, népdal és népi hangszeres muzsika szerepelt, de nem hiányozhatott a vers és a modern tánc sem. A fináléban a közönség vastapssal, a szervezők egy – egy szál szegfűvel köszönték meg a fergeteges produkciókat. Ezen a hideg, havas estén egy szívet-lelket melengető kulturális élményben lehetett részünk. Összetartoztunk, mindannyian. Köszönjük a szereplőknek, a nézőknek.

 

Fellépők:

Néptánc:

Szolga Réka - Rácskai Zoltán, Farkas Ivett - Mészáros Barnabás

Szélmalom Néptánccsoport:

Csorvási Csenge, Gaál Annabella, Kertész Boglárka,  Klima Cintia, Mayer Karina , Molnár Balázs , Nagy Maxi ,  Sepsi Krisztián,  Szatzker Luca, Valkovics Bence, Valkovics Eszter,

Ének- Szabó Katalin

Vers- Varga Dorina, Kertész Máté, Kertész Mátyás

Hangszer/ népdal: Lakat Edina, Nyíri Bálint, Deák Nóra ,Nagy Szabina Vivien, Murányi Ottó

Szivárvány Nyugdíjasklub népdalköre: Mezei Istvánné/ Rózsika, Szöllösi Béláné Katika,Komlós Gyuláné Katika, Marosi Sándorné Franciska, Montskó Béláné Marika,  Szkubenics Györgyné Marika, Tarnainé Kovács Margit, Hóka Jánosné Borika

Modern tánc:

Katona Krisztina, Kerpel Klaudia, Katona Krisztina,Kokas Lídia Melitta, Kovács Patrícia, Lakat Edina, Fejes Luca, Czene Péter, Ámán Rebeka


szerző: Murányi Mariann
Fényképek:


Impresszum
Te vagy a(z) 4253445 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.523 másodperc