bakonyozás 2013. 05.26 2013-05-28

Hosszú évekkel ezelőtt jártam már a Bakony ezen részén. Kerékpárral. Emlékezetes volt, mert jól össze is törtem magam és a bringámat is.

Vali néni az év utolsó hivatalos túráját a Bakony egyik legszebb részére szervezte, és milyen jól tette! A buszunk reggel 9 órakor indult útnak 31 fővel, kicsik, nagyok, felnőttek vegyesen. A csepergő eső és a kissé hideg reggeli levegő próbálta kedvünket szegni, de az égiek tudták mi a célunk és kegyesek voltak hozzánk. A zöld busszal egészen Csőszpusztáig mentünk, majd be a sűrű erdőbe.... A mély terepjárónyomok és a sáros út kissé megzavart bennünket a tájékozódásban, de aztán hamar jó útra tértünk. Az erdei úton, a kék jelzés mentén Jásd irányába haladtunk a ragyogó napsütésben, ahol a kálvária domb előtt eljutottunk egy vadregényes mezőre. Előttünk óriási fák, mellettünk csodaszép vadvirágok. Akinek szerencséje volt, az nyulat, őzet és ebihalakat is láthatott. A csörgedező patakon hordalék hídon élő fakapaszkodó segítségével keltünk át, óriási lapulevelek között jártunk, melyek aztán kezeket és fejeket is dísztettek, majd hegyi menetben kaptattunk felfelé, hogy egy lejtős szakasz után a Római fürdőig érjünk.

Lenyűgöző, gyönyörű és félelmetes látvány tárult elénk. Az erdő csendjét nem igazán hallottuk a gyerekzsivaj és egy-egy szülő (köztük én is) vezényszavai miatt, de a látvány kárpótolt bennünket a hátrahagyott kilométerekért. Egy óra tombolás, illetve pihenés után (korosztálytól függően) indultunk Bakonynána felé. Az erdő sűrűje ritkábbá vált, a csilingelős autó hangját hallva tudtunk, a túra lassan véget ér. Az erdőből egy tisztásra értünk, a Prém malomhoz. Innen pár méterre várt bennünket a busz, melynek ülésébe huppanva megpihentünk és hazafelé indultunk.

A buszról leszállva gyerekeimmel a cukinál elfogyasztottunk egy-egy süteményt, elvégre ez a nap gyereknap volt, a környezetünk is bővelkedett mindenféle gyerekprogrammal. Megkérdeztem őket, milyen napjuk volt. Ők jól érezték magukat. Remélem ti is! Jó túrázást mindenkinek, legközelebb is találkozzunk!

Az összes túra fényképe, köztük a bakonyié is, megtekinthető a https://www.facebook.com/kincseslap.hu -on vagy a www.kincseslap.hu-n.


szerző: Kertész Vali
Fényképek:


fotó: Kertész Vali

Impresszum
Te vagy a(z) 4254001 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.535 másodperc