A Mikulás a kincsesbányai Iskolában 2013-12-07

Késve érkeztem december 6-án az Iskola 4-ik osztályába, ahová mindig szívesen megyek, de sajnos elkéstem. A Mikulás néhány perccel érkezésem előtt távozott.

Utólag értesültem, hogy az esemény az alábbiak szerint zajlott.

Mikulás bácsi a messze távolból, a kincsesbányai Iskolába érkezett, és vele jött egy huncut Krampusz is. Az Iskola lépcsőjén felfelé haladtukban énekszóra lettek figyelmesek. Az énekszó legelső osztályból hallatszott. A negyedikesek osztályba vezette a csodás énekek fonala Őket, ahova betekintettek, majd a nyitott ajtón át beléptek a terembe. A Krampusz rosszalkodott, közben a gyermekek gyönyörű dalokat énekeltek a Mikulás bácsi köszöntésére. A Mikulás jóságosan végigtekintett a nebulókon, majd néhány meleg szót szólt hozzájuk. A Krampusz továbbra is idétlenkedett, közben néhány Ördöggel kapcsolatos mondással próbára tette az osztályt.  Majd elérkezett az ajándékozás ideje. A Krampusz hozzá illő rosszasággal, szúrkálódó tulajdonságait kihasználva, szép sorjában kisajátította a csomagokat. Persze, a Mikulás bácsi ezt nem engedte, Ő a jó gyermekeknek hozta ajándékait. A gyermekek szép sorjában megjelentek előtte, felsorolták csintalanságaikat és őszinte fogaddalmat tettek, hogy változtatnak, a jövőben kevesebben csintalankoznak. Ígéretükre a Mikulás bácsi megajándékozta őket.

Ezután a vígasság következett, a gyermekek süteménnyel és egyéb földi javakkal kínálták a Mikulást, aki arra hivatkozván, hogy még nagyon sok gyermeket kell meglátogatnia, csendesen elballagott.

Ez így volt!

Így újságolták az esemény résztvevői.

Magam, sajnos nem találkozhattam a Mikulással, de a gyermekek felszabadult öröme láttán és a csodás hangulat hatására a szemem sarkában megcsillant egy hópihe!.


szerző: Illés József
Fényképek:


fotó: Vargáné Gáspár Zita

Impresszum
Te vagy a(z) 4266610 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.237 másodperc