Ybl centenárium kiállítás a Károlyi kastélyban 2014-04-08

Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó

„Ybl-lépcsők körül”

Időszaki kiállítás az Ybl Bicentenárium tiszteletére

A fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban az Ybl Bicentenárium keretében az Ybl Miklós nevét viselő csodálatos falépcső (amely feltételezések szerint Ybl tervei alapján épült, az épületet Heinrich Koch tervezte) kapcsán a Károlyi József Alapítvány bemutatja az Ybl Miklós által tervezett lépcsők fotókiállítását, emellett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszékének vezetője, Krähling János jóvoltából megtekinthetők a tanszék hallgatói által készített makettek is, amelyek Ybl-épületeket jelenítenek meg.

A kastély újonnan felújított épületében, amely számos viszontagságot élt túl, néhány híres, lépcsők által ihletett vers egészíti ki a kiállítást, illusztrálva a – Gaston Bachelard szavaival élve – a « tér poétikáját ».

A kiállítást április 18-án, pénteken, 12 órakor Dr. Fejérdy Tamás, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága főtitkára, a Történeti Települések Bizottságának elnöke nyitja meg.

Ebből az alkalomból hozzáférhetővé válik az Ybl-lépcső, amely egyéb alkalmakkor a látogatók számára nincs megnyitva.

 

Információ: Károlyi József Alapítvány, Károlyi Kastély, 8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2. Tel. 06 21 311 04 26, e-mail : kastely@karolyi.org.hu

 


szerző: Illés József

Impresszum
Te vagy a(z) 4266334 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.088 másodperc