Egy valóban új Kincsesbánya épülhet fel 2020-01-07

 

„A választások óta sok víz lefolyt már a Gaja-patakon”, érzékelteti beszélgetésünk elején az idő múlását Murányi Marianna, Kincsesbánya polgármestere.

 

Azt állítja, hálás és szerencsés, mert a helybéliek nagy többségének élvezi a bizalmát, ráadásul a képviselőkkel tökéletesen együtt tud működni: megtalálták az összhangot és a céljuk ugyanaz. Mint sok más helyen, úgy Kincsesbányán is hasonlóak a gondok, bőven van fejleszteni való. A településvezető mégsem az akadályokat látja és nem bánta meg, hogy az indulás mellett döntött, hiszen élvezi a kihívást és érzi a támogatást. Úgy gondolja, a község megérett a változásra, arra, hogy egy új Kincsesbánya épüljön a régi helyén.

– Nincs templomunk, kastélyunk, várunk, ilyesmivel csak mások dicsekedhetnek. De hatalmas erő van az itteniekben és az én dolgom, hogy a már meglévő egységet általánossá tegyem, mert ebben rejlik minden lehetőségünk – mondja Murányi Marianna. Felidézte, hogy Kincsesbánya egykor gazdag község volt és mindenki hozzászokott a viszonylagosan jó körülményekhez, ám a bánya megszűnésével nagyot változott a helyzet. – Kincsesbánya korábban megpróbált már talpra állni, de úgy érzem, mára érett meg a település az igazi változásra.

 

Mi adja meg ehhez az alapot?

– Az idősebbek, akik átélték a korábbi időszakot, még itt élnek közöttünk. Tiszteljük, becsüljük őket és figyelünk rájuk, de felnőtt az a generáció, amely már nem kötődik a bányához, legfeljebb csak hallott róla. Övék a jövő Kincsesbányán. Én még ismerem a régit, de már ismerem az újat is, ha másként nem, a gyerekeim révén. Sokat kell pályáznunk, mert sok mindenre van szükségünk ahhoz, hogy megvalósítsuk az új Kincsesbányát.

 

Mire például?

– Lakásokra, mert itt szeretnének maradni a gyerekeink, hiszen csodálatos a környezet: van egy tavunk, erdővel vagyunk körülvéve, de a területünk kevés. Tudjuk a kiutat, találtunk olyan településrészt, ahol lehet építkezni. Jó volna, ha több lenne a munka, és segíteni szeretnénk fiatal vállalkozóinkat. Nagyon izgalmas ez az időszak: sok mindent sikerült már elérnünk, de a nagy feladatok még előttünk vannak.

 

Ilyen az egykori strand fejlesztése is?

– Igen. Sokunk gyermekkorának meghatározó élménye volt, amikor suli után fogtuk a törölközőt és rohantunk oda. Imádtuk, igazi közösségi hely volt! Aztán – ennek már jó ideje – eladták azt a területet, és az új tulajdonos otthagyta az enyészetnek. Az önkormányzatnak sikerült visszavásárolnia, ám strandként már nem tudjuk működtetni, felemésztené minden anyagi forrásunkat. Az is egyik nagy feladatunk, hogy ott olyan közösségi teret hozzunk létre, amely hasonlít a korábbihoz, ahol az emberek összegyűlhetnek és jól érezhetik magukat együtt.

A csurgói víztározó milyen lehetőséget ad Kincsesbányának?

– A tározónak csak egy kis szelete tartozik hozzánk, de számítunk arra, hogy kihasználhatjuk mindazt, amit a turizmus lehetőségként ad nekünk. Hiszen van egy Rákhegyünk is, amit egyébként egyre többen választanak lakóhelyül, futnak erre komoly turistautak, az egyik az Országos Kéktúra része. Vendégházat építenénk, ahová várhatjuk a horgászokat, vadászokat és a túrázókat.

 

Nem tart a feladatoktól?

– Nem bántam meg, hogy belevágtam. Nagyon szeretem ezt a munkát, és érzem a támogatást. Ha ez így marad, sok jót tudunk mi együtt elvégezni.

 

 

Forrás: feol.hu


Impresszum
Te vagy a(z) 4266363 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.242 másodperc