III.Kovács László Darts Emlékverseny 2019-12-01

2019.11.30-i verseny beszámolója!
A tegnapi napon rendeztük meg a Kincsesbányai Művelődési Házban a III.Kovács László Darts Emlékversenyt! A rendezvényt Ferenc Róth nyitotta meg a Sportkör nevében,majd egyperces néma csenddel emlékeztünk meg Lackóról. Megtisztelt bennünket Marianna Murányi, községünk polgármester asszonya,aki kedves szavakkal köszöntötte a résztvevőket. János Milán Szalai testvérem barátja,aki nem mellesleg  Alap polgármestere, megható szavaival emlékezett vissza első versenyére és testvéremre. A két polgármester ezután közösen gyújtott gyertyát Lackó emlékére. Igazán szép pillanatok voltak, szívből köszönöm mindkettőjüknek! A megnyitó után sorsolással dőlt el,ki-melyik csoportban állhat tábla elé a 21 játékos közül!A játék mód 501 dupla kiszálló volt,a csoportkörök után pedig a legjobb 16 játékos küzdött meg egymással!Sok izgalmas szettet, magas kiszállókat és jó pár 180-as dobást is láthattunk! A végeredmény a következő:
IV hely:Ladányi Norbert /Seregélyes/
III.hely:Bíró Kálmán /Kincsesbánya/
II.hely:Szalai János Milán /Sárbogárd/
I.hely:Németh László /Seregélyes/
Az első és a legtöbb 180-as dobás díjazottja is Németh László lett,a legnagyobb kiszálló díját pedig fia,Aurél vihette haza!
A legjobb kincsesi játékosnak járó Kovács László Vándorkupát Bíró Kálmán kapta!
A verseny jótékonysági felhívásához is sokan csatlakoztak! Mind a játékosok,mind az odalátogatók dobtak a gyűjtődobozunkba. Összesen 26000forint került bele, melyből mikulás csomagok készülnek és kiosztásra kerülnek a Község Mikulása programon!
És most a köszönetnyilvánítások! Először is köszönjük, hogy ennyi játékos elfogadta meghívásunk és eljött a versenyre! Pusztaszabolcs,Seregélyes,Sárbogárd és Dunaszentgyörgy is képviseltette magát többek között. Köszönjük polgármester asszonyunknak,hogy csatlakozott hozzánk és méltatta közösségünket!Róth Feri bácsinak a kupákat és azt is hogy már harmadik alkalommal vállalta a megnyitót!Kertai Lacinak az isteni gulyást és legfőképp azt,hogy elvállalta a szakács szerepét ebben a hidegben! Nagyon-nagyon hálásak vagyunk Piller Szilviának és Farkas Csillának a rengeteg felajánlásért! Hirka Gyurinak a nyeremény hozzájárulásért!Adorján Erikának és Lacza Zolinak a kupáért,amit felajánlottak!Köszönjük mindenkinek aki bármilyen módon hozzájárult a versenyhez,segített,jótékonykodott!Külön köszönöm Imre Varga munkáját,aki nélkül ez a verseny nem lenne!
Büszke vagyok a községünkre, hogy így összefogott erre a napra!Büszke vagyok a darts közösségre,amiért ilyen összetartó és azokra a barátságokra,amik ebben a közösségben alakultak! De a legbüszkébb a páromra vagyok, amiért a számomra legfontosabb verseny legfontosabb kupája végre Itthon van!

szerző: Forrás: facebook, Georgina Kovacs
Fényképek:




Impresszum
Te vagy a(z) 4265902 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.223 másodperc