Éjszakai túra 2017-04-30

Április 29-én este 8 órakor gyülekeztünk a Kincs Kultúra és Sport Egyesület és a Kazinczy Iskola által szervezett éjszakai túrára.

 

22 fő vett részt a kiránduláson, gyerekek a szülők kíséretével.

Még alig sötétedett mikor a Tölgyes köz felé elindult a lelkes kis csapat Czene Vali vezetésével.

A Víztározó felé vezető erdei ösvényen sötétedett ránk és a gáthoz már éjszakai sötétségben a fényénél érkeztünk meg.

Ekkor ért bennünket az első meglepetés, 4 csoportra bomlott a csapat és a felnőttek azt a feladatot kapták, hogy az üdülő környékén rejtsenek el egy kis világító szalaggal átkötött csomagocskát és utána a közelben ők is bújjanak el.

A gyerekek feladata volt a zseblámpával megkeresni egy ajándék „kincset” majd az elbújt saját szülőket.

A tónál éjszakázó horgászok nagy bánatára hangos gyerekzsivaj verte fel az éjszakai csendet mire mind a négy csomagot és a felnőtteket is sikerült megtalálni.

Hazafelé fordított helyzetben a tóparton a gyerekek mentek előre és a sötétben elbújva ijesztgették a 10 perccel utánuk menő felnőtt csapatot.

A kiskertek között haladva 11 óra körül ért haza csapatunk Kincsesbányára.

Köszönjük az ötletes szervezést.

 

Riba Tibor

Fényképek:




Impresszum
Te vagy a(z) 4253788 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.556 másodperc