Kincsesbánya története - Előszó 2019-04-22

2008 februárjában került hozzám Tóth István és Bárdy Imréné,

„Kincsesbánya”

A Fejér megyei bauxitbányászat

központjának és környezetének

története 1201-2000 között

című műve, amelyet 2002 március 15-én állítottak össze és adtak át Kincsesbánya Önkormányzatának, mint kiadónak. /Lásd 288 oldal 19. Köszönetnyílvánítás/

Az anyag elfektetve, 2008 márciusában került hozzám, ekkor kezdtem el a hiányzó, kiegészítő részeket és részleteket összegyűjteni. Felkerestem Bárdy Imrénét, Ági nénit, akinek egyetlen kívánsága volt, hogy még életében a mű kiadásra kerüljön. Rám bízta a bonyolítást. Szerződést ugyan nem írtunk, a kiadás költségeit is vállaltam, ha az anyag kész állapotba kerül. Ági néni rábólintott, számára a megjelenés volt fontos.

Hivatalokat kerestem meg, Civil szervezetek segítségét kértem, múzeumokat kerestem fel, több alkalommal a lakossághoz fordultam segítségért, az anyag kiegészítése érdekében.

2012. februárjában elkészítettem a könyv formátumát, amely a hiányzó részekkel kiadásra kész állapotba kerülhetett volna. A művet könyv formátumba szerkesztést követően pár példányban kinyomtattam és elajándékoztam.

17 évvel a mű elkészülte után, 11 év kutatás és munka után úgy gondoltam, a kiváló, sok-sok múltba nyúló elfeledett részlettel kiegészített, kiadatlan anyagot közzé teszem, nem hagyom feledésbe merülni a szerzők művét, tisztelegve ezzel munkájuk előtt.

 

! A mű szerzői jogokat nem sért, minden tekintetben megfelel a szerzői jog előírásainak. !

szerző: Illés József


A közölt írások tartalmával a honlapot működtető Egyesület nem feltétlenül ért egyet.


Impresszum
Te vagy a(z) 2678866 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.247 másodperc