Vasárnapi rally Kincsesben 2013-05-22

Május 26-án ismét rally versenyt rendeznek Kincsesbányán. A verseny útvonala a szokásosnak mondható. Rajt a Fehérvárcsurgó-Moharakodó kereszteződéstől párszáz méterre Kincsesbánya irányába. A verseny útvonala innen az egykori üzemi úton halad a Bélüzem felé, itt a Víztározó felé fordul, majd Rákhegyen a temető mellett elhaladva a Becsali kocsma kereszteződésében Fehérvárcsurgó felé folytatódik, ahol a cél is lesz.

A vasárnapi verseny a kiírás szerint 08:30 - 18:30 között fog tartani, ezen idő alatt 40 mp-ként indítják az autókat, forgalomkorlátozások és útlezárások várhatóak, vagyis az érintett lakóknak és kiskert tulajdonosoknak okozhat kellemetlenséget, a rally szerelmesei viszont látványos versenyre számíthatnak.

A versenyen hat gyorsasági futamot bonyolítanak le, oda-vissza alapon, vagyis három rajt Kincsesben, három Fehérvárcsurgón lesz.

A versenyt megelőző szombati napon is találkozni lehet majd a rally autókkal, ekkor pálya bejárást tartanak, a Kresz előírása szerint, melyet a rendezők szigorúan, mérésekkel ellenőriznek és szükség esetén büntetnek is.

további információ a rendező klub honlapjáról: http://www.a-r-c.hu/

 


szerző: Sz.Csaba

Impresszum
Te vagy a(z) 4266515 látogató
A weblapot készitette
Elérhetőségünk: | 8044 Kincsesbánya Kincsesi út 39. | e-mail:

Betöltési idő: 0.051 másodperc